788-as Föld
Első megjelenés: Mi lett volna, ha... I. #10 - 1978. augusztus
Történet:
Jane Foster egy átlagos doktor volt New Yorkban, amíg össze nem ismerkedett Donald Blake-el, aki szintén ott dolgozott, ahol Jane. Nem kellett sok idő, így egymásba szerettek. Egy napon Jane követte Donaldot Norvégiába, ahol szemtanúja volt a kronani faj néhány tagjának megérkezéséhez. Mindkettejüknek menekülniük kellett. Jobb híján egy barlangban találtak menedéket, ahol Jane egy bottal próbált meg kiigazodni, illetve tüzet csiholni. A bot azonban misztikus energiával volt tele, és Jane hirtelen Thordisszá változott, míg a bot a kezében Mjölnirré vált.
Megmentette Blake-et, és elűzte a kronaniakat a Földről.
Valamivel később Loki próbálta elcsábítani a nőt, ám ez nem igazán sikerült neki. Annak viszont örült, hogy Mjölnir végre nem Thor kezében van. Thordis Asgardba került, ahol találkozott Odinnal, aki meglepve tapasztalta, hogy egy halandó birtokolja a hatalmas Mjölnir erejét. Szégyenérzetében azonnal száműzte a nőt vissza a Földre.
Sif időközben a Földre látogatott, hogy a Blake testében lévő Thornak segédkezzen felidézni a régi szerelmüket, és azt is, hogy Blake valójában ki is. Loki ezt nem engedhette, így elindult, hogy meggyilkolja Thort. Thordis időben ott termett, és elűzte a csínytevés istenét.
Mangóg ezalatt Asgardba ment, és olyan pusztítást végzett, hogy majdnem a Ragnarök okozójává vált. Thordis, Sif és Blake bátran harcoltak ellene az asgardiak oldalán, és sikerült le is győzniük a bestiát. Blake bátorsága miatt Mjölnir visszatért a kezébe, és a férfi visszaváltozott Thorrá. Thordis nem veszítette el istennői mivoltát, amíg az asgardiakkal együtt élt.
Thordis ereje és hatalma:
A nő 100-as osztályú erővel bír, azaz százszor erősebb a legerősebb élő embernél (egy átlagos emberre gondoljunk, akinek nincs semmilyen képessége, gonosz szörny énje, bármilyen technológiája). Mjölnir segítségével ugyanúgy képes repülni és villámokat, vihart idézni, mint Thor.
Megjegyzések:
Valószínű, hogy amikor Thor visszanyerte isteni hatalmát (mint ahogy a Thor I. #154 szám környékén láthatjuk), ugyanúgy folytak a történések, mint a 616-os Földön. Viszont az feltételezhető, hogy ebben a világban Jane Thordisszé való átváltozása biztosan hozott néhány változást.
Thordis nem összetévesztendő Thor Lánnyal, azaz Tarenével, aki a Thor II. #33.-ban tűnik fel.