253-as Föld - (Earth 253)
Hivatalos név: 253-as Föld
Állapot: Elpusztult
Alkotók: Steven Grant (Író), Ariel Olivetti (Rajzoló)
Első megjelenés: X-Man 71. száma, 2001. Január.
- X-Man #72 - 2001
Történet
Hasonló realitás, mint a 616-os Föld. Annyi a kivétel, hogy ebben a világban a hősök egy nagy csoportot alkotnak, amelynek a neve Protekturátus, a központjuk pedig az űrben felépült bázis, a Karám Kastély.
A Protekturátus megállított egy idegen inváziót és megszüntette az éhínséget.
Három főbb tag a csapatból: Professzor X (Nate Xavier), Thor és Korszellem (Zeitgesit) - más alternatív realitásokban kalandoznak.
Qabiri megérkezik ebbe a realitásba, hogy elfoglalja azt. Úgy gondolja, hogy az egyedüli ellenségek számára csak Professzor X és Korszellem, ugyanis ők tudnak utazni a dimenziók között. Amikor megjelent Manhattan fölött, azt hitték, hogy angyal, ám Qabiri szárnyaiból tűz indult a föld felé, Manhattan elégett, míg a lakosok mind meghaltak.
A Karám Kastélyból Éjjeli Harcos, Technokrata, Fehér Madár és Városlakó érkeztek meg Qabiri elé. A gonosz elmondta, hogy adják át neki a világot, de végül is mindegy, hogy mit tesznek, úgy is meg fognak halni. A csapathoz hamarosan csatlakozott Thor, Professzor X és Korszellem is.
A csata után Qabiri elmenekül, míg Technokrata visszaviszi a megsérült Éjjeli Harcost és Fehér Madarat a Kastélyba, hogy meggyógyítsa őket. Thor és Professzor X, Qabiri után erednek. A harc közben Qabiri testpajzsa eltűnik, így sebezhetővé válik, míg a hősök közül Professor X a bal kezét, Technokrata pedig a lábait veszíti el. Korszellem is megérkezik, ám ő azonnal vereséget szenved, de szerencsére a 295-ös Föld Nate Grey-e segít neki. Hamarosan Professor X meghal a vérveszteségbe.
Thor és Nate utolérik Qabirit, majd hamarosan megérkezik Technokrata is. Qabiri megérzi, hogy egy másik "világjáró" is van ebben a realitásban, így készül elpusztítani ezt a világot. Nate elviszi Korszellemet Városlakóhoz, majd visszatér Qabirihez és megküzd vele, ám a gonosz legyőzi őt. A Protekturátus többi tagja a segítségére siet, ám ketten, Éjjeli Harcos és Fehér Madár, elesnek a csatában.
Nate végül kimenekíti Korszellemet és a csata közben bekapcsolódó Perpetua Nővért, majd a 616-os Föld Himalájájához viszi őket.
A történet főbb szereplői
Városlakó - A városok istene (Citydweller - God of Cities) - Jerry (vezetékneve ismeretlen)
Romantikus érzések fűzik Technokratához, ám a nő nem viszonozza ezeket az érzelmeket.
Igaz, hogy egyszerű halandó ember, de minden földi várost érez.
Amikor Qabiri elpusztítja a Föld összes városát, Jerry darabokra szakad.
Éjjeli Harcos (Nightfighter - Midnighter) - valódi neve ismeretlen
Egyszerű ember, aki kiválóan tud verekedni és gyors gondolkodású. Ám amikor megjelenik Qabiri, semmit nem tud felmutatni ellenfele legyőzése mellett.
Akkor hal meg, amikor Qabiri elpusztítja a Földet.
Professzor X - Nate Xavier
Nicola Zeitgeistal van kapcsolata.
Amikor visszatér egy alternatív világból, azonnal megtámadja Thorral az oldalán Qabirit, ám elveszíti bal karját és belehal a sokkba és vérveszteségbe.
Képes dimenziók közti utazásokra.
Technokrata - Mérnök (Technocrat - Engineer) - Kim (vezetékneve ismeretlen)
Ő egy kiborg, aki képes teleportálni, analizálni az energia formákat és nanogépekkel gyógyítani.
A harcok közepette Qabiri elpusztítja a lábait, ám még van ereje arra, hogy a csatából elteleportálja társait. Utolsó erejét felhasználva végül felrobban.
Thor - Apollo és nyilvánvalóan nem Thor Odinson megfelelője.
A legerősebb tag a Protekturátus tagjai között. Azt nem tudni, hogy istene e vagy sem, de képes önerőből repülni.
Fehér Madár (White Bird - Swift) - Amara
Fehér angyalszárnyakkal rendelkező nő, aki a harcok után meghal, amikor Qabiri elpusztítja a Földet.
Korszellem (Spirit of Century) - Nicola Zeitgeist
Nicola a 253-as Föld egyik legerősebb tagja volt, ám miután Qabiri elpusztította a Földet, Nate Xavier mentette meg őt és vitte el a 616-os Földre.