A Gyűjtő gyűjteménye

nevtelen_9.png

Első megjelenés: Bosszúállók #28. - 1966. - a Gyűjtő és gyűjteménye
Bosszúállók # 51. - 1968. - a Gyűjtő hajója

Történet: Taneleer Tivan egyike a Univerzum Véneinek, annak a fajnak, amely már az Univerzum kezdete óta létezik, és figyeli a civilizációk fejlődését.
Az egész gyűjtői szenvedélye úgy kezdődött, hogy egyszer álmában egy víziót látott, hogy az univerzumban léteznek olyan tárgyak, amelyek majd az ismert és ismeretlen világok pusztulásához vezetnek. Úgy döntött, hogy tárgyakat és élőlényeket fog gyűjteni, amelyeket megvédhet majd a pusztulástól. A gyűjtögetők segítségével meg is építette hatalmas űrhajóját. Évszázadok alatt több millió tárgyat és élőlényt gyűjtött össze, így amikor a hajója tele lett, akkor egyszerűen csak kipakolta a tárgyakat és lényeket a 100000 múzeum bolygójának egyikén, majd indult is tovább. Szenvedélye annyira felülkerekedett eredeti elképzelésén, hogy el is felejtette, hogy miért is kezdett bele ebbe.

Néhány tárgy a gyűjteményéből:
- Etherioni Páncél - idegen, földönkívüli fémből készített páncélzat, amely viselőjét emberfeletti erővel ruház fel
- Tibeti Kristály Labdák - misztikus sugárzást bocsátanak ki
- Mágikus Babok - elvetésükkor a magokból harcos óriások lesznek
- Mágikus Lámpa - egy négyfejű dzsinn idézhető meg vele
- Dobozok - interdimenzionális csapdák, amelyekkel az ellenfél erejét lehet csapdába ejteni
- az Engedelmesség Bájitala - megitatásával a szenvedő alany engedelmeskedik
- Kozmikus Figyelő - bármit képes vele a Gyűjtő megfigyelni bármely realitásban
- Kymelliani Furulya - minden nyelvet lefordít
- Időszonda - lehetővé teszi számára, hogy más idősíkokból, múltból, jövőből szerezzen be tárgyakat
- Idő-asszimilátor - időutazásra alkalmas szerkezet
- Repülő Szőnyeg
- Valóság Kő - egy időben a tulajdonában volt, ám nem tudta használni, mivel nem értette a működését
- Biogram-kép - egy álképet készít a használóról, miközben elrejti is őt
- Születési Kövek - egy Nepenthe keselyű idézhető meg vele, amely állatnak elektromos képességei vannak, sosem volt használva, ugyanis a Gyűjtő nem ismerte a működését
- Herkules Kabátja - ez valójában egy élőlény, amely ráakaszkodik az áldozatra, mint egy kabát, és az őrületbe kergeti (valószínűleg ez az a "kabát", amit Herkules viselt, amikor megölte feleségét és gyermekeit)
- Dergosiai Fegyver - olyan golyókat képes kilőni, amely fémmé fagyasztja azt, amibe betalál
- Elektromos Fésű
- Gyújtókapszulák
- Bölcsek Köve
- A Méreg - az univerzum legerősebb mérge
- Sokkoló Gong - megkongatásával Higanyszálat is képes megállítani
- Vámpírkövek - összeütésükkel a használó képes megidézni és eltüntetni vámpírdenevéreket
- Szédítő Fegyver
- Vandariani Erőpálca - olyan erős fegyver, hogy még az asgardi isteneket is képes megsebezni
- NASA űrruha - a 199999-es Föld Gyűjtőjének tulajdonában van, a gyűjtemény egy része a Tudástér nevezetű helyen található, a Galaxis Őrzői 1. részében látható egy pillanatra

Tivan megannyi "állatkertet" hozott létre bolygóin, és vannak olyan világai is, amelyeket direkt átalakított, ilyen például a Börtön Világ, amelyet csak és kimondottan a veszélyes idegen fajoknak alakított át (ide került egyszer Rozsomák és Aria is, ám sikerült megszökniük a helyről).
A Gyűjtő képes bármit meglátni és megtalálni a Kozmikus Figyelővel, és teleportációs műszereinek hála űrhajójával azonnal ott terem, és begyűjti azt, ami számára érdekes.
Az Univerzum Véne sokféle cellát, dobozt, kalitkát, akváriumot, terráriumot, erőtérrel felszerelt és egyéb tárolót vásárolt, illetve hozott létre, hogy azokban tartsa élőlényeit.
Megint más lényeket szerkezetekkel befolyásolt, hogy őt szolgálják és kisebb méretűre lezsugorítva tartotta őket magához közel űrhajóján. Ilyen volt például a brethren faj is, amelyek inkább apró baktériumokra hasonlítottak.
Az évszázadok alatt iszonyat mennyiségű állati értelemmel és intelligenciával rendelkező élőlényt gyűjtött be Tivan, persze nem igen számított neki az, hogy az intelligensebbek éppen ellenkeznek a tette ellen.
Lássuk ezekből a lényekből a legfontosabbakat...

Bruruthiani Paramecium Rex
Egy hatalmas és agresszív egysejtű élőlényt képzeljünk el, amely a Gyűjtő Viváriumában kapott helyet. Többször összetűzésbe került mind a Bosszúállókkal, mind a Gyűjtővel, ám Kvazár jobb belátásra térítette egy kvantum energia lövedékkel.
2_5.png
Jupiteri hüllőbestia
Egy zöld-sárga színű háziállat, amely mondhatni Tivan kedvence is. Kinézetben a békák, teknősök és kígyók jegyeit hordozza magán, ugyanis 6 lába olyan, mint a békáké, farka és teste, mint a teknősöké, és nyaka, nyelve és feje, mint a kígyóké. Barátságban állt Darázzsal, mivel őt és néhány Bosszúálló társát megmentette a hajón, miután Tivan bezárta őket. A hajó sajnos később felrobbant és a hüllőbestia is vele pusztult.
3_4.png
a Nagy Ár Kagylója
Egy hatalmas kagyló, amely képes önszántából kinyitni és bezárni kagylóhéját. Képes humanoidokat is csapdába ejteni kagylójában, majd elfogyasztani is őket. Helyet váltani négy hosszú rákszerű lábával tud.
4_1.png
pteroszaurusz
Tivan egy pteroszaurusszal is rendelkezik, amelyet valószínűleg vagy még a prehisztorikus korból vagy pedig Vadföldről szedett össze. Rövid szárnyaival képes könnyedén repülni. Sólyomszem lelőtte, amikor a Gyűjtő a repülőgyíkot ráküldte a hősre.
5_1.png
Kígyószem
Ez a hatalmas kobraszerű kígyó egy xanthiai szikladaráló, amelynek hipnotikus képességei vannak. A Gyűjtő a Kymelliani Furulyát használta, hogy kordában tartsa Kígyószemet, és hogy a segítségével megölje a Bosszúállókat. Később megszökött Tivan hajójáról és a Föld óceánjában élt, ám az Erő Csapat és Alphan Marrina megtalálták és megfagyasztották Kígyószemet.
6_1.png
a Trió
A Trió három majomszerű főemlősből áll, akiknek a neve: Nem-Lát (mindkét szemét eltakarja kezeivel), Nem-Hall (mindkét fülét betapasztja kezeivel), Nem-Beszél (kezeivel betapasztja száját). Mindhárman ellenállnak a hipnózisnak, így a Gyűjtő rajtuk keresztül irányította Kígyószemet a legtöbb esetben.
7_1.png
vámpírdenevérek
Valójában nem sokban különböznek a Földön élő denevérektől, ám ők mágikus denevérek, ugyanis a Vámpírkövek összeütésével jelennek meg vagy épp tűnnek el. A Gyűjtő rutlandi búvóhelyén engedte el őket a Bosszúállók ellen.
8_1.png
Vénuszi vizsla-kökörcsin
Egy ragadozó élőlény, amely hatalmas csápjaival ragadja meg áldozatát. Valójában a földi óceánokban élő vizsla-kökörcsin távoli rokona, ám a vénuszi sokkalta nagyobb és ocsmányabb. Testét zöldes, hínárbőr fedi, amely egyrészt nedvesen tartja, másrészt segíti abban is, hogy a zsákmánya könnyebben a szájához jusson.

Vénuszi sokkoló legyek
Apró, piros-fehér, kapszula alakú rovarok. Képesek repülni, de ugrani is. Amikor neki ütköznek valaminek, akkor apró kisüléseket okoznak. Ez egyenként nem fájdalmas, de ha többen ugranak neki támadójuknak, akkor bizony komoly sérüléseket tudnak okozni. 
9.png
Nepenthe keselyű
Elektromos erővel rendelkező madarak, amelyek a Születési Kövekben élnek (ezek valójában tojások, nem pedig kövek). A Gyűjtő a Bosszúállók ellen akarta őket felhasználni, ám nem sikerült kikelteni a keselyűket.

Tivan nem csak a messzi űr, idegen világok és ismeretlen területek élőlényeit szerezte be a gyűjteményébe, hanem bizony többször járt a Földön is, és ott is több "múzeumot" felépített magának. Az egyik ilyen Kanadában található, ahol több szörnyet tartott fogva. Itt raboskodott: Droom, Fin Fang Foom, Gargantus, Goom, Grogg, Groot, Grottu, Rommbu, Taboo, Tragg, Vandoom Szörnyek és még sokan mások is. Miután megismerte a Bosszúállókat, feléjük irányította figyelmét, és többször be szerette volna őket is gyűjteni, illetve volt, akiket el is kapott: Fekete Párduc, Fekete Özvegy, Amerika Kapitány, Marvel Kapitány, Sólyomszem, Herkules, Hulk, Láthatatlan Nő, Vasember, Jocasta, Mantis, Marrina, Holdsárkány, Higanyszál, Skarlát Boszorkány, Amazon, Pókember, Thor, Kétpisztolyos Kölyök, Vízió, Darázs, Rozsomák, Csodaember, Fullánk, de megfordult itt Mocsárlény, Happy Hogan és Pepper, Kvazár, Gamora, ahogy a szörnyű lidércek és a skrullok is.

Alternatív világok:
A Gyűjtő az 199999-es realitásban is megjelenik, a Marvel Filmes Univerzumban, ahol belátást nyerhetünk a Tudástérben elhelyezett gyűjteményébe, és ha jól figyelünk, meg is láthatunk néhány élőlényt.
collector_27s_museum_outside.png
- Kozmó - a szovjet űrkutya, aki telepatikusan bárkivel képes beszélni
- Howard, a Kacsa
- egy szuverén, igaz még báb állapotban - aki látta a Galaxis Őrzői 2. részét, azoknak ismerős lehet a szuverén elnevezés, hiszen ők az a faj, amelynek teljesen arany színű a teste, és ilyen bábokban hozzák létre fajtársaikat
- sötét elf
- chitauri
- csúszócsiga - aki látta már a "Slither - Féltél már nevetve?" című filmet, annak ismerősek lehetnek ezek a csigák, hiszen ők forgatták fel a kisváros életét a filmben
- jégóriás
- kryloriani - ebből a fajból kettőt is láthatunk, hiszen a másik egyed magának Tivannak a szolgája
- hurctariani
- xeroniai
- küklopsszerű lény - valójában ezt a lényt egy másik realitásból szerezte meg Tivan, mégpedig Hellboy világából
- egy hatalmas, emberméretű pillangó
- fomalhauti - a Pumor bolygóról származó, amőbaszerű, egyszemű lény
Sajnos a múzeum elpusztul, amikor Tivan szolgálója, Carina megfogja a Valóság Követ, ami felrobban. Később újjáépíti a helyet Tivan, de Thanos újra felégeti az egészet.