Hangya (Ant-Man)
Hangya (Scott Edward Harris Lang) (616-os Föld)
Alkotók: David Micheline, John Byrne
Első megjelenése a Bosszúállók 181. számában volt 1979-ben. Megjelent még olyan képregényekben, mint a Vasember, Fantasztikus Négyes, Marvel Premier, Hangya, Pókember.
Képességek: A Hangya ruha segítségével képes a méretét változtatni.
Képregényes verzió
Scott Lang a floridai Coral Gablesben született és nőtt fel. Apja Bob Lang volt. Később elektronikus mérnök lett, és találkozott, majd feleségül vette Peggy Rae-t. Született egy lányuk, akit Cassandra "Cassie" Lang-nek neveztek el. Annak ellenére, hogy elektronikai szakértő volt, nem tudta támogatni a családját anyagilag, így a tehetségét betörésekre fordította. Miután letartóztatták a börtönbüntetés alatt Peggy elvált tőle. A börtönben Lang továbbfejlesztette az elektronikai tudását és amikor jó magaviseletért kiengedték, a Stark vállalatnál munkát kapott mint tervező.
Hangya
Amikor Cassie-nek egy súlyos szívbetegséget diagnosztizáltak, Lang kérte az orvosát, Dr. Erica Sondheim-et, hogy próbáljon valamit tenni. Kétségbeesésében és pénz hiányában, Lang úgy döntött, hogy visszatér a tolvaj élethez. New Jersey-ben Dr. Henry Pym otthonába tört be és ellopta a Hangya ruhát. Nem tudta, hogy Pym észrevette a lopást és követte őt, hogy megtudja mire is akarja használni a ruhát.
Hangyaként Lang felfedezte, hogy Dr. Sondheim-et fogva tartja a CTE elnöke, Darren Cross. Lang-nek, Sondheimre volt szüksége, hogy megmentse a lánya életét. Mikor megmentette és legyőzte Cross-t, Sondheim viszonozta és sikeresen megműtötte Cassie-t. Ezután Lang azt tervezte, hogy visszaadja a ruhát a tulajdonosának, ahonnan ellopta, ám Pym felajánlotta neki, hogy ha nem rossz célokra használja, akkor megtarthatja.
Stark Vállalat
Bruce Banner megkérte Vasembert, hogy segítsen neki egy olyan nukleáris energiájú szabályozót tervezni, amely lehetővé teszi, hogy szabályozza a szívverését, és megakadályozza az átváltozását Hulk-á. Scott Lang és Erica Sondheim sikeresen beültették a készüléket Banner mellkasába. Banner innentől fogva meg volt győződve arról, hogy uralja Hulkot. Ez azonban nem így történt. Tony, Scott és Sondheim megpróbálták visszafogni Banner átalakulását, és végül Sondheim hanghullámokat használt, hogy Banner ismét megmaradjon emberként. Vasember megparancsolta Sondheim-nek, hogy távolítsa el a szabályozót Banner mellkasából, mielőtt felébred.
Később Scott is segített Fullánknak (Yellowjacket), hogy megmentse Darázst, akit Dr. Pernell Solomon elfogott. A Bosszúállók oldalán először küzdött Kiképzővel (Taskmaster).
Fantasztikus Négyes
Ezután találkozott a Fantasztikus Négyessel, és velük először egy „mikro-világba” utazott, és ott küzdött a Lény (The Thing) oldalán.
Amikor a Gonosz Mesterek (Masters of Evil) átvették a Bosszúállók bázisának irányítását, és elfogták a jelenlegi csapatot, Lang segített, hogy Darázs legyőzze Szivacsembert (Absorbing Man) és Titania-t. A pár megtámadta korábban azt a kórházat, ahol Herkules volt, és megpróbálták megölni.
Zsugorodott Pókember
A Holnap Kiállítást a techno-tolvajok megszakították, hogy ellopják a Quark gépet. A kiállítás bezárásával Scott Hangyaként megpróbálta megállítani őket, ám valahogyan a mellette lévő Pókember is összezsugorodott. A tolvajok egy őrre támadtak, Pókember pedig egy pókkal harcolt. Hangya sikeresen megállította a tolvajokat egy nagy hangya hadsereggel.
Pókember a hálójával fellógatta őket fejjel lefelé, amíg a rendőrség ki nem ért.
Ezek után Lang megnyitotta saját elektronikai üzletét. Később átmenetileg csatlakozott a Fantasztikus Négyeshez, amikor Reed Richards hosszabb ideig távol volt. Ebben az időben Lang és Cassie a Négyes főhadiszállásán éltek.
Páncél háborúk
Amikor Tony Stark felfedezte, hogy Justin Hammer ellopta a Vasember technológiáját, és megpróbálta eladni más gazembereknek, Stark felbérelte Lang-et, hogy megtudja, kinek adta el vagy szállította le ezt a technológiát. Lang beszivárgott a Transcorp számítógépekbe, mint Hangya. A számítógépekben megtalálta az adatokat, amiket elküldött Stark-nak.
Heroes for Hire
Abban az időszakban, amikor a Földön több hőst is halottnak hittek és Onslaught idején, Lang beleegyezett, hogy csatlakozzon az újonnan átalakult Heroes for Hire csapathoz.
A bosszúállók
Lang továbbra is segítséget nyújtott a Bossszúállóknak, még a gonosz Kang, a hódító fenyegetése ellen is, akinek majdnem sikerült megszereznie a világot. Ezután felajánlották Lang-nek a tiszteletbeli helyet a csapatnál, amit el is fogadott.
Scott segített Jessica Jones-nak, aki Jewel néven volt ismert, valamint Mattie Franklin-nek, aki a Póklány (Spider-Woman) identitását vette fel.
Scott a Bosszúállóknál töltött ideje alatt egy bizonyos Jack of Heart-el személyes konfliktusba is keveredett. Folyamatos veszekedések és küzdelmek zajlottak le közöttük, ám amikor Cassiet elrabolták, Jack volt az, aki megmentette az életét és mindenki azt hitte, hogy meg is halt. Később Jack visszatért a Bosszúállók bázisára egy figyelmeztető üzenettel. Felrobbantotta magát és mindenkit, aki körülötte volt, még Scott Lang-et is. Rájöttek, hogy ezt a támadást Skarlát Boszorkány intézte, aki uralkodott mások elméje felett.
Ezután Cassie a Fiatal Bosszúállók tagjává vált, miután az évek során elegendő Pym részecskét vett fel, hogy lehetővé tegye számára, hogy automatikusan növelje vagy csökkentse méretét. Megtanulta a rovarokat irányítani, csak úgy mint apja.
Néhány évvel később a Fiatal Bosszúállók visszautaztak az időben, ahoz a pillanathoz, amikor Skarlát Boszorkány felrobbantotta a Bosszúállók bázist és megmentették Lang-et. Hamarosan azonban Lang szemtanúja volt lánya halálának, amikor Fátum Doktorral harcolt. Megesküdött, hogy bosszút fog állni.
Jövő Alapítvány
A Jövő Alapítvány hamarosan Scott kezében maradt, miután Reed felfedezte, hogy a kozmikus energia, amelyik a hatalmat adta nekik, lebomlik. Arra kényszerültek, hogy meglátogassanak egy másik univerzumot a probléma megoldása érdekében. Scott-ot, Amazon (She-Hulk), Medusa és Johnny Storm jelenlegi barátnőjével, Darla Deering-el hagyta, hogy helyettesítsék a Fantasztikus Négyest. Miután legyőzte Fátum Doktort és a Fantasztikus Négyes is visszatért, Lang elhagyta a csapatot.
Uatu a Szemlélő (Uatu the Watcher) meggyilkolását követően, Scott-ot választották Fekete Párduc, Bucky, Emma Frost, Gamora, Megtorló és Doktor Strange mellett a Föld védelmére. Ezután Skarlát Boszorkány a hatalmát használva, vissza tudta hozni Cassie-t. Scott ezután a Stark Industries biztonsági igazgatója lett. Cassie édesanyjával Miamiba költözött, de Scott több időt akart tölteni lányával. Miután sikerült Cassie új életének részévé válnia, Scott megnyitotta a Hangya Biztonsági Megoldások üzletét. Hangyaként harcolt a Grizzly-vel, de miután kiderült, hogy a jelmezben nem Eric O'Grady van, megszűnt a félreértés és Scott felajánlott neki egy helyet az új vállalatnál.
Miután Cassiet ismét elrabolták, mégpedig Darren Cross, Scott, Grizzley, Anonímusz és Machinemith elmentek a Cross Technological Központba. Harcoltak Darren Cross-al, miközben Dr. Sondheim átültetett egy másik szivet a lányának. Miután Darren kénytelen volt elmenekülni, Scott mikroszkopikus méretre zsugorodott és megpróbálta a lánya szívének a vérsejtjeit beindítani. Miután sikerült és Cassie szervezete elfogadta a szivet, Peggy és Blake megérkeztek, de Dr. Sondheim azt mondta nekik, hogy Cassie megsérült és Scott mentette meg. Ezek után Scott úgy döntött, hogy távol marad lányától, hogy normális életet élhessen. Ám hamarosan követni kezdte lányát, ugyanis nem bírta, hogy ne lássa őt. Miniatűr méretben követte őt minden felé. Miután Cassie megtudta, sokkal jobban feldühítette, mint amikor az apja azt mondta neki, hogy maradjanak távol egymástól az ő érdekében.
Miután a Cross Technological által használt mobil alkalmazás által elfogták Cassiet, Lang összegyűjtött egy csapatot és megmentették a lányát. Ám a behatoláskor értesítették a rendőrséget és Cassie védelmében Scott átadta magát és letartóztatták.
Scott a bíróság előtt állt, és Amazon (She-Hulk) képviselte. A tárgyalást azonban hamarosan megszakította Darren Cross megjelenése, aki most az ellopott Fullánk öltönyben volt. Bosszút akart állni Scott-on a fia Augustine sérülése miatt. Scott-nak és a szövetségeseinek köszönhetően sikerült megállítani és börtönbe vinni Darren Cross-t. A tárgyalás folytatódott és Scott-ot szabadon engedték. Annak ellenére, hogy az üzleti tevékenységeit leállították, új kapcsolatot alakított ki Cassie-vel és Peggy-vel.
Titkos Birodalom
Amikor Hydra átvette az Egyesült Államokat Amerika Kapitány alternatív változatának vezetésével, Scott kényszerítette Cassie-t, hogy menjen el Franciaországba, miközben csatlakozott a földalatti ellenállási csapathoz. Ám hamarosan a Hydra elkapta Cassiet és arra kényszerítették, hogy csalogassa elő apját. Miután csatlakozott Vasemberhez, hogy visszaszerezzék a kozmikus kocka darabjait, amellyel Amerika Kapitányt tudták visszahozni a normális életbe, Hangya megtalálta a Hydrát, míg a csapat a kocka darabjait. Egymásra támadtak és végül legyőzték a Hydrát és megmentették Cassiet is. Scott kulcsfontosságú szerepet töltött be a gonosz Amerika Kapitány megállitásában.
Nemsokkal később Hangya elbújt a Galaxis Őrzői hajóján, amikor a Földre látogattak. Hamarosan felfedezték őt, de örömmel üdvözölték őt a fedélzeten.
Filmes verzió
A Filmekben Paul Rudd alakította a Hangyát.
Hangya (2015)
A történet elején, 1989-ben Hank Pym lép be a S.H.I.E.L.D. még épülő központjába, ahol a szervezet három fő vezetője, Howard Stark, Peggy Carter és Mitchell Carson várja őt. Pym megvádolja őket, mert Carson vezetésével megpróbálták lemásolni a Pym részecskét, ami emberek és tárgyak zsugorodásában segít. Pym ezután felmond, és bár Carson visszatartaná, Stark nem akar haragot Pymmel, ezért elengedi.
Később Pym saját vállalatot indít, amit napjainkban mentoráltja, Darren Cross vezet. Cross megszállottja a Pym részecskének és Pym múltbeli alteregójának, a kicsivé zsugorodó Hangyának, ám Pym nem akarta kiadni neki a részecske adatait. Cross ennek ellenére elkészíti a Hangya mintájára a sokkal fejlettebb, zsugorodó Fullánk páncélt, ami Hank lánya, Hope (aki sikeresen Cross bizalmába férkőzött) szerint még nincs kész, mert Cross nem képes élőlényt zsugorítani. Hope maga intézné el a páncél ügyét a Hangyaként, azonban Pym nem kockáztatná lánya életét, és talál egy sokkal jobb jelöltet.
Eközben a villamosmérnök Scott Lang frissen szabadul a börtönből. A férfi korábban a Vista nevű cég alkalmazottja volt, azonban a cég meglopta az embereket, ezért Scott is kirabolta őket és mindent visszaadott a vevőknek. Bár a cél nemes volt, a bűntett kísérti őt azóta is: a rablás miatt keveset láthatja lányát, Cassie-t, illetve emiatt sehol sem kap rendes munkát. Scott szobatársa és egykori cellatársa, Luis azonban segít neki egy öreg fickó széfjének kirablásában, amiben két társuk is lesz, és amibe Scott kezdetleges kétségei ellenére belevág. A rablás kisebb-nagyobb gondokkal sikerül, ám a széfben csak egy ruhát találnak: a Hangya jelmezt. Ugyanis a rablást Pym tervezte meg, hogy letesztelje Scottot, akit otthonában kipróbálja a ruhát, és összezsugorodik. Scott azonban nem akarja ezt, ezért visszaviszi a ruhát, ám ekkor a zsaruk várnak rá, akiket Hope hívott ki, mert szerinte nincs szükségük Scottra.
Langet a börtönben meglátogatja Pym még egy esélyt kínálva, majd becsempészve a Hangya ruhát a börtönbe, megszökteti őt. Pym otthonában aztán beavatja Cross Fullánk-tervébe, ami sikeres előrehaladáshoz jutott, ugyanis egy speciális védőburokkal már élőlényeket is tud zsugorítani. Lang, Hank és Hope segítségével kitanulja a ruha használatát és a különböző dolgokra alkalmas hangyák irányítását - az egyiket el is nevezi Hangyarnoldnak. Hope ennek ellenére maga akarna a ruhában betörni, ám Hank biztonságban akarja tudni őt, mivel a Darázs néven dolgozó anyját már elvesztette egy bevetésben, amikor az megrongálva a szabályzót szubatomi méretűvé zsugorodott. Végső tesztként egy jeladászavarót próbálnak kilopni Scott-tal Howard Stark régi raktárából - ami azonban a Bosszúállók: Ultron kora végén a csapat új főhadiszállása lesz, így a lopás közben csatára kényszerül az egyik tag Sólyom ellen, ám győztesen kerül ki.
Az adászavarót ugyan megszerezték, de Cross sejteni kezdi a betörés lehetőségét, ezért megnöveli a védelmet a Fullánk páncél bemutatójának napjára. Scott emiatt a vízvezetéken át törne be, ám hárman már nem elegek, ezért Luist és a két társát is beszervezik a dologba. A biztonsági őrnek álcázott Luis segítségével berakják a jeladászavarót, míg Scott bejutna hangyái segítségével kisüti az összes szervert, ezzel minden biztonsági mentést kiiktatva. Ezután a ruha felé indul, amit Cross épp Carsonnak és új munkatársainak mutatja be, akik a HYDRA bűnszervezet képviselői. Scott a ruhához érne, ám ez valójában egy csapda. Darren ezután megölné Hanket, de Scott kitör a csapdából és elintézi az ott tartózkodókat. Cross a ruhában felmenekül egy helikopterhez, ahova Scott követi, míg Hank és Hope előbbi kulcstartónak álcázott tankját naggyá téve jutnak ki az épületből, amit Scott a korábban elhelyezett bombáival elpusztít.
Cross, látva mindene pusztulását, magára ölti a Fullánk jelmezt, és csak egy cél vezérli: hogy végezzen Scott-tal és mindennek, ami fontos neki. Foglyul is ejti Scott lányát, Cassie-t, akinek játékai közt harcolnak összezsugorodva. Cross csapdába csalja Cassie-t és nevelőapját, Paxtont, Scott viszont nem tud átjutni Cross titán páncélján, ezért átállítja a szabályozóját és szubatomivá zsugorodva elpusztítja Cross páncéljának belsejét, ami így megöli a viselőjét. Scott ezután a kvantumvilágba kerül, ám korábban módosította a szabályozót (Hank tiltása ellenére), így sikerül visszatérnie.
A szubatomi utazásból Scott semmire sem emlékszik, ám az az infó, hogy visszajött, elég Hanknek ahhoz, hogy elgondolkodjon azon, hogy a szubatomivá zsugorodott neje, Janet is életben lehet. Scott megcsókolja Hope-ot és a lányát rendszeresebben láthatja, míg Paxton elrendezte a szökése körüli ügyet. Ezután Luis hívja Scottot, hogy új munkát ajánljon neki, amivel nem más bízná meg őt, mint Sólyom.
Amerika Kapitány: Polgárháború (2016)
Miután Scott beszáll Amerika Kapitány csapatába, a Föld legnagyobb hősei egy Németországi repülőtéren egymásnak esnek egy bizonyos Szokóviai egyezmény miatt. Scott olyan hősökkel harcol az oldalán mint, Amerika Kapitány, Skarlát Boszorkány, Sólyomszem, Bucky, Sólyom. A harc során hatalmas méretre nő, hogy Amerika Kapitánynak időt nyerjen. Miután leterítik, elfogják és háziőrizetbe kerül.
A Hangya és a Darázs (2018)
A film egy visszaemlékezéssel indul 30 évvel korábbról, amikor az eredeti Hangya és Darázs, Hank Pym és Janet van Dyne elbúcsúznak lányuktól, Hope-tól, mert „üzleti útra” indulnak. Az út valójában egy küldetés, melynek során egy az Egyesült Államokra kilőtt szovjet atomrakétát kell hatástalanítaniuk. A rakéta felszínét még lézerrel se tudják átvágni, ezért megállítása érdekében egyiküknek szubatomivá kell zsugorítania magát, bár tudják, hogy onnan nincs visszaút. Mivel Hank szabályzója nem működik, ezért Janet vállalja magára a feladatot. Az egyre zsugorodó Janet a rakéta belsejébe jutva tönkreteszi annak elektronikai elemeit, majd a kvantumvilágba kerül. Mikor azonban A Hangya végén a hős identitását megöröklő Scott Lang visszatér a kvantumvilágból, Hankben megcsillan a remény, ezért lányával, Hope-pal egy kvantumkapu építésébe kezdenek.
A történet ezután két évvel a Polgárháború eseményei után veszi fel a fonalat: Scott Langet letartóztatták a szökevénnyé vált Amerika Kapitány segítése miatt, ám egy vádalkunak köszönhetően háziőrizetbe került, mely pár nap múlva jár le. A házába zárt Scott a hétvégéket lányával, Cassie-vel töltheti, miközben korábbi rablótársaival, Luis-zal, Dave-vel és Kurttel egy biztonságtechnikai céget üzemeltetnek, ami épp egy nagy megrendelésben reménykedik.
Az FBI-os Jimmy Woo ügynök által megfigyelt Scott igyekszik elfoglalni magát az őrizet alatt, ám egyszer csak álmában újra a kvantumvilágba kerül, ahol összefonódikJanettel. Ezt követően annak egy emlékébe kerül, amiben Hope-pal bújócskáznak, majd Scott felébred. Scott telefonon értesíti az esetről Hanket és Hope-ot, akikkel a polgárháború óta nem áll kapcsolatban, és akik elviszik őt a házából, helyére egy intelligens hangyát raknak (aki a lábbilincset viseli).
Hanket és Hope-ot Scott polgárháborús tevékenysége miatt tettestársként tartja számon a kormány, ezért a rendőrség üldözi őket. Emiatt egy méretváltozásra képes épületben laknak, valamint ebben kezdték el megépíteni a kvantumkaput, amit egy pillanatra be is üzemelnek - pont akkor, amikor Scott Janettel álmodott. Úgy vélik, hogy Janet ezzel üzent nekik, így Scottot próbálják felhasználni az asszony megtalálásához, még ha a tettei miatt ellenszenvvel is viseltetnek iránta. A gépnek már csak egyetlen alkatrésze hiányzik a működéshez, amit álnéven próbálnak beszerezni egy Sonny Burch nevű feketepiaci kereskedőtől, aki viszont leleplezi őket, és csak akkor adja át az eszközt, ha bevennék társnak. Hope ekkor felveszi a Darázs-páncélt, ami Scottéhoz hasonlóan képes a méretváltoztatásra, emellé szárnyakkal és sugárvetővel is rendelkezik. Hope legyőzi Sonnyt és embereit, ám ekkor megjelenik egy Szellem nevű alak, aki képes átmenni a tárgyakon és akit az új Hangya-ruhát kapott Scottal se tudnak megállítani, így az meglép az alkatrésszel.
A kapu megtalálása érdekében a csapat segítséget kér Hank egykori kollégájától, Bill Fostertől, aki a Hankkel való nem túl jó viszonya ellenére tanácsot ad a csapatnak. A labor megtalálásához fel kell használniuk a korábbi Hangya-jelmezt, amit a polgárháború után Scott elrejtett, amit vissza kell szerezzenek Cassie iskolájából. Meg is találják az épületet, ám csapdába ejti őket a Szellem, amely név egy Ava Starr nevű nőt takar, akinek valójában Foster próbál segíteni, hogy normális ember legyen. Kiderül, hogy Ava Hank kirúgott kollégájának, Elihas Starrnak a lánya, aki szintén a kvantumkapu megépítésén fáradozott, de az vele és feleségével együtt megsemmisült. A kis Ava túlélte az esetet, azonban a robbanás hatására molekulái destabilizálódtak, a szervezete váltakozik a halmazállapotok közt, ezért tud átmenni a falakon. A lányt Foster vette magához, majd a S.H.I.E.L.D. ügynöke lett annak megszűnéséig. Utána ismét Fosterhez ment, aki a kvantumkapun át energiát nyerve képes lenne rendbe hozni őt. Hank ezt ellenzi, mivel ebbe a kvantumvilágban ragadt Janet belehalna, ezért pár méretváltoztató hangyát felhasználva megszöknek a kapuval együtt.
A csapat újra beindítja a kaput, a folyamat során Janet megszállja Scott testét, és beállítja a gépen a tartózkodási helye koordinátáit, amik viszont bizonyos idő múlva megváltoznak. Eközben Scott elküldi az új helyük címét Luisnak üzleti okokból, ám ezt kiszedi belőle Szellem és Sonny Burch is, utóbbi pedig az FBI-os emberével riasztást ad ki. Hanket és Hope-ot elfogják, a kaput viszont Szellem ellopja tőlük, mialatt Scott visszamegy a házába, nehogy a rendőrség rajtaüssön. Scott bánkódik azon, hogy elszúrta a dolgokat, de lánya lelket önt belé, így gyorsan megszökteti Hanket és Hope-ot a rendőrségtől, majd a kapu után indulnak.
A csapat megállítja Fostert és eltereli Szellemfigyelmét, így Hank egy általa épített eszköz segítségével átmegy a kapun, egyenesen Janet koordinátái felé. Az épület a kvantumkapuval együtt eközben összezsugorodik, Hangya és Darázs pedig Luisék segítségével igyekszik minél távolabb vinni az őket üldöző Szellemtől és Butchtól is. Hank a zökkenős út után megérkezik a kvantumvilágba, ahol nem látja sehol feleségét, majd pedig víziói kezdenek előjönni. Ekkor jelenik meg Janet, akinek a kvantumvilágban töltött 30 év alatt megváltozott a sejtszerkezete, és aki erejét használva kimenti Hanket a látomásaiból, majd a szerkezettel elindulnak visszafelé.
Ezalatt Luisék ártalmatlanítják Burch embereit, Hangya pedig óriásivá változva állítja meg magát Burchot, ám a túl nagy méretétől elájul és a vízbe zuhan, ahonnan Darázs menti meg. Ezután visszaváltoztatják az épület méretét, így Hank és Janet végre vissza tud térni a világba. Janetnek új ereje segítségével sikerül stabilizálnia Szellemállapotát, majd mindannyian meglépnek az érkező rendőrség elől.
Mivel a történteket nem tudták rábizonyítani, Scottot felmentik a háziőrizet alól, így már több időt tölthet a lányával. Scott Luisékkal folytatott üzlete beindul, Hank és Janet pedig bepótolják egymással a 30 éve elvesztegetett időt, Szellem és Foster pedig elválnak és elrejtőznek.
Hamarosan a csapat egy kisebb furgonban elférő hordozható kvantumkapu segítségével küldi át Scottot a kvantumvilágba, ahol energiát nyerhet ki Szellem gyógyítása érdekében. Scott megszerzi egy tartályba gyűjtve, azonban már nem tud visszatérni, ugyanis Hank, Hope és Janet, Thanos csettintésének áldozataivá váltak, és így elporladtak.
Bosszúállók: Végjáték (2019)
Scott a kvantumtérben ragadt a csettintés után. 5 év telik el a Földön, ami nagyon megváltoztat mindent és mindenkit. A furgon amiben a kvantumkapu található, jelenleg egy parkolóban van és egy patkány segítségével Scott visszatér. Hamarosan rájön, hogy valami nagyon megváltozott és rengetegen eltűntek. Miután elmegy a Bosszúállók főhadiszállására, meglepődve hallja mi történt, amíg ő a kvantumvilágban volt. Kiderül az is, hogy amíg a Földön 5 év telt el, addig a kvantumvilágban csupán 5 óra. Hamarosan Scott felvet egy ötletet, miszerint a kvantumvilágon keresztül mentsenek meg mindenkit. Fel is keresik Tony-t az ötlettel, aki az 5 év alatt családot alapított és így a nyugodtabb élet reményében nem segít régi barátainak. Ezért felkeresnek egy másik nagyobb koponyát, aki nem más mint Hulk professzor. Az 5 év alatt ugyanis Banner-nek és Hulk-nak sikerült elsimítaniuk a konfliktust és egy személlyé alakultak. Miután sikerült egy gépet épiteniük Scott megpróbálja az időutazást, ám elsőre nem igazán jön össze. Miközben Tony rájön a kvantumutazás rejtélyére úgy dönt mégis segít a régi csapatának és elmegy a főhadiszállásra, hogy tudásával és más eszközökkel segítse a csapatot. Miután Tony-nak hála sikerült kijavítani a gépet, Sólyomszem megy vissza az időben, ami sikerül is neki. Miután össze verbuválják a régi csapatot, eldöntik, hogy megszerzik mindegyik követ, amivel mindent visszacsinálnak. Scott, Amerika Kapitánnyal, Banner-el és Tony-val visszamennek 2012-be a New York-i csatához, ahol megszerzik az idő követ, de a Tesseract megszerzése meghiúsul egy kisebb malőr által miután Loki meglép vele. Tony és Steve visszaküldik Scott-ot, amíg ők elmennek 1970-be az akkori Tesseractért. Közben Pym részecskeket is sikerül lenyúlniuk. Miután megszerzik az összes követ, nagy áldozatok által, megépítik a Vaskesztyűt, amibe a köveket helyezik. Miután Hulk csettintett és visszahozott mindenkit, Thanos is megjelenik a hadseregével. A csata közben megjelennek az elporladt hősök is, akiket visszahozott a csettintés és a Bosszúállók összeállnak egy végső harca Thanos-al szemben. Scott hatalmas méretben megy a sereggel szemben és miután sikerül győzniük, mindenki Tony-t gyászolja. Scott és a többi hős ugyanúgy ott van Tony temetésén.