Istenek Tanácsa

agjgq2x_460s.jpg

Első megjelenés: Thor vol. I. #300. - 1980. október
Más nevek: Elit Tanács, Fejesek Tanácsa
Cél: az istenek hatalmának egyesítése a nagyobb fenyegetések ellen

Kb. 1000 évvel ezelőtt az Égiek a Föld isteneit arra kényszerítették, hogy szakítsák meg a kapcsolatot a halandókkal, és hagyjanak fel a Földdel való törődéssel. Azonban az asgardiak nem értettek egyet az Égiek parancsával, és megküzdöttek velük, de elbuktak. Thor volt az, aki a Fejesek Tanácsa elé állt, és kérte, hogy istentársait keltsék az istenek életre.
Később egy újabb fenyegetés, Demogorge, az Istenevő szedte áldozatait, így a Tanács egy csapatot hozott létre az istenekből (Odin, Zeusz, Vishnu, Buluku, Ozirisz, Tezcatlipoca, Manitou és Izanagi), akik szembeszálltak Demogorge-al.
Amikor Akhenaton fáraó hatalomra jutott, a Végtelen Szívvel nagyon sok istent tett el láb alól (szerencsére Thor és Zeusz ekkor megmenekültek). Thanos miután csellel megszerezte a Végtelen Szívet, visszautazott az időben, meggátolta Akhenaton hatalomra kerülését, és így az istenek nem haltak meg. A veszély azonban még nem múlt el, hiszen Thanosnál még ott volt a Szív. Az istenek tehát összefogtak földi hősökkel és gonosztevőkkel, hogy megküzdjenek az Őrült Titánnal. Thanos az óriási erejével eltörölte az univerzum élőlényeinek felét, de Adam Warlock saját életének feláldozásával visszaállította az eredeti, csettintés előtti állapotot.
Hamarosan Thor felvételt nyert a Tanácsba, azonban ez nem sokáig tartott, mivel a beavatáson nem ment át: a népnek ahelyett, hogy megtanította volna őket az étel termesztésére és előállítására, adott belőle, így megbukott. Ebben az is közrejátszott, hogy Thor beavatkozott az emberek életébe. A bizottságban ekkor Ozirisz, Yu-Hang, Zeusz, Brahma, Shiva és Vishnu tartózkodott.
Évekkel később Athéné hívta újra össze a Fejesek Tanácsát, hogy megvitassák a skrull invázió veszélyeit, és a támadás elleni védekezést. Athéné Altjira, Anansi, Ammon Ra, Anu, Buddha, Hodiak, Hórusz, Hunab Ku, Inti, Itzamna, Izanagi, Manitou, Ndriananahary, Ozirisz, Shou-Hsing, Tame, Tezcatlipoca, Ukko, Ulgen, Viracocha, Vishnu, Yu Huang, Okonorote és Tomazooma előtt beszélt.
A Titkos Harcosok 10. számában Alexander Aaron vált az új Phobosszá, a félelem görög istenévé, aki felvételt nyert az Istenek Tanácsába is. Az ünnepséget Balder, Héra és Quetzacoatl vezette, de jelen volt Brahma, Inti, Atar, Buddha, Gaea, Itzama és Ozirisz is, és néhány örökkévaló, vezetőjükkel Zurasszal.
A Hősök korában a Tanács azért ült össze, hogy megvitassák, ki a legnagyobb élő hős. Amerika Kapitányt, Vasembert és Thort ajánlották néhányan, Athéné Amadeus Chora szavazott, a többi isten viszont tartózkodott.
Amikor Agamemnon eloltotta Prométeusz Lángját, amely az olümposzi istenek halhatatlanságát adta, Athéné kínok között szenvedett. A Tanács néhány tagja (Anansi, Balder, Buluku, Inti, Hórusz, Izanagi, Ukko, Yu Huang) is jelen volt.
Később a Káoszkirály - Amatsu-Mikaboshi - hatalomra jutott, és jó néhány istent lemészárolt, akik aztán újra életre keltek. Nem sokkal később új veszély fenyegette a világot, Kígyó, azaz Cul Borson, a Tanács akkori tagjai (Brahma, Manitou, Inti, Itzamna, Odin, Vishnu, Yu Huang, Zeusz) pedig nagy nehezen úgy döntött, hogy a Földet kell elpusztítani, és akkor Cul is elpusztul. A hősök végül legyőzték Cult és a Föld megmenekült.

Az Istenek Tanácsának tagjai
Anasazi - indián
Manitou - indián
Tomazooma - indián
Annunaki - mezopotám
Enlil - sumér
Marduk - babiloni
Ba'al - asszír/főníciai
Odin - asgardi/norvég
Thor - asgardi/norvég
Yu Huang - kínai
Thuremlin - ausztrál
Baiame - ausztrál
Vishnu - hindu/daeva
Brahma - hindu/daeva
Inti - inka/apu
Shiva - hindu/daeva
Dagon - mezopotám/kánaáni
Valka - ősi isten
Gaea - ősi isten
Athéné - olümposzi/görög
Shou-Hsing - kínai
Okonorote - kínai
Tomazooma - kínai
Atar - perzsa/véda
Kronosz - olümposzi/görög
Héra - olümposzi/görög
Mitra - perzsa/véda
Hodiak - eszkimó/inuit
Hwanin - hindu
Svarog - orosz/dieva
Balder - asgardi/norvég
Ammon Ra - egyiptomi/éneád
Ozirisz - egyiptomi/éneád
Tezcatlipoca - azték
Hórusz - egyiptomi/éneád
Viracocha - inka/apu
Tame - óceáni/akua
Tangaroar - polinéz
Ukko - finn/jumala
Izanagi - japán/kami
Takamimusubi - japán/kami
Amaterasu - japán/kami
Buluku - voodoo/orishas/loa
Ndriananahary - voodoo/orishas/loa
Nyambe - voodoo/orishas/loa
Lusa - voodoo/orishas/loa
Olodumare - joruba
Tecatlipoca - azték
Quetzalcoatl - azték
Hunab Ku - maja/ahau
Itzamna - maja/ahau
Ulgen - mongol/szibériai/tenger
Seth - egyiptomi/éneád
Zeusz - olümposzi/görög
Dagda - tuatha da danaan/kelta
Nuadhu - tuatha da danaan/kelta
Yahweh - keresztény
Allah
Uránusz - római
Anu - sumér/annunaki
Jézus Krisztus, Szentlélek
Ahura Mazda - perzsa
Anansi - voodoo
Altjira - ausztrál
Buddha - hindu