Fényes Szél
Első megjelenés: Új Mutánsok speciális kiadás #1. - 1985.
Hovatartozás: Danielle Moonstar
Születési hely: Asgard
Fajbéli tartozás: pegazus/ghabel leth-labriel
Súly: 588 kg
Marmagasság: 162 cm
Szárnyfesztávolság: 6 m
Történet:
Fényes Szél az egyike azon szárnyas lovaknak, akiket átok súlyt. Őt személy szerint Káprázat (Danielle Moonstar) vette magához asgardi kirándulása alatt. Fényes Szél azonnal megbarátkozott Káprázattal, lovasának fogadta, így Káprázat megkapta a valkűrök erejét és hatalmát.
Káprázat és lova annyira egy húron pendültek és szerették egymást, hogy többször meg is mentették a másikat, például Fényes Szél Káprázatot Xavier iskolájában Magnetotól. Később összetűzésbe kerültek Asgard halál istennőjével Helával, aki igazán megkavarta mindkettejük gondolkodását, ám Hela legyőzése után Káprázat, mint valkűr, és Fényes Szél Asgardban telepedtek le.
Nem sokkal ezután viszont Káprázat megváltozott, és egy mutáns csoport tagja lett, lovát pedig átváltoztatta (ekkor már inkább egy denevérszárnyú pokollóra hasonlított, és repülés közben teste tűzben izzott), és átnevezte Sötét Szélre. Összetűzésbe kerültek Tűzuralóval, ám a harc közben Sötét Szél elpusztult. Káprázat visszaváltoztatta lovát Fényes Széllé, és lelkét visszaküldte Asgardba.