Apokalipszis (Apocalypse)
Apokalipszis (En Sabah Nur) (616-os Föld)
Alkotók: Bob Layton, Louise Simonson, Jackson Guice
Első megjelenése a Marvel Graphic Novel 17. számában volt 1985-ben névtelenül. 1986-ban az X-Factor 5. számában is megjelent teljes szerepet kapva. Rengeteg képregényben felbukkant még, Hihetetlen Hulk, Magneto, Kábel, S.H.I.E.L.D., X-Men, Fantasztikus Négyes.
Képességek: Apokalipszis mutáns, emberfeletti erő birtokosa, amit képes pszionikusan, külső energiaforrások igénybevételével növelni. Apokalipszis meg tudja változtatni formáját akarata szerint, teste atomfelépítésének módosításával. Még méretét is képes növelni egy extradimenzionális forrásból nyert plusz súllyal. Mivel módosítani képes felépítését, szinte minden emberfeletti fizikai erőt képes megadni magának. Apokalipszis „kosztüme” egyébként teste része, így képes megváltoztatni megjelenését is. Képes telekinetikusan lebegtetni magát. Apokalipszis különösen hosszú életű, és már évezredek óta él. Hetekig kibírja étlen-szomjan, és rendkívül gyorsan felgyógyul azokból a sérülésekből is, amelyek normális emberre halálosak lennének. A jövőben teste túl idős és gyenge lesz, hogy hatalmas szuperejét tartalmazza. Ezért át fogja plántálni tudatát és erejét egymás után több testbe is. Ha a test elöregszik, ismét áthelyezi tudatát.
Képregény verzió
Apokalipszis nagyjából ötezer éve született Egyiptomban, az Akkaba klán tagjaként. Már csecsemőként is félelmet keltett. Mivel ronda és torz volt, törzse a sivatagban hagyta, hogy meghaljon. A gyereket egy Homokvihar nevű sivatagban vándorló, fosztogató banda találta meg. Legtöbbjük szerint a gyereknek el kellett volna pusztulnia. Azonban, könyörtelen vezérük, Baal, valahogy felfedezte a gyerekben rejlő erőket. En Sabah Nurnak, az „Elsőnek” nevezte el, és saját fiaként nevelte. Ahogy En Sabah Nur növekedett, úgy múlta felül a többi törzstagot intelligenciában és erőben. Baalon kívül mindenki gyűlölte és félt tőle, embertelen kinézete és nagyszerű képességei miatt. Nur nem értette félelmüket, de megkeményítette ellenük a szívét. Ezen felül hitt az elvben, amely szerint Baal és a törzs élt, azaz hogy csak a legjobbak, akik eléggé kemények maradnak-maradhatnak életben. A törzs beavatási szertartásán a tizenhét éves En Sabah Nur puszta kézzel megölt három fegyveres harcost. Ekkor Rama-Tut fáraó uralkodott Egyiptomban. En Sabah Nur beavatási szertartásán Baal elmagyarázta neki, hogy Rama-Tut nem isten, ahogy a legtöbben hiszik, csak egy ember, aki idegenhajón érkezett. Évekkel korábban a törzs rábukkant az időutazó lezuhant hajójára, sérült utasát táborukba vitték, ahol ápolták az időlegesen vak sérültet. Egy éjjel elment, és magával vitte a tárgyakat, amiket a törzs hozott el hajójáról. Hetekkel később, visszanyerve látását, Rama-Tut visszatért pusztító erejű fegyverekkel, és az egyiptomi hadsereg élén. A törzset lemészárolta, a túlélőket szolgájává tette. Bár kínozta őket, senki nem fedte fel az időhajó hollétét. Valójában Rama-Tut egy időutazó volt a távoli jövőből, aki később Kang, a Hódítóként lett ismert. Kang tudta, hogy Apokalipszis, a valaha élt legerősebb mutáns, aki a Föld meghódítását tervezte, az ókori Egyiptomban született. Ezért Rama-Tut visszament az időben, hogy megtalálja a gyermek Apokalipszist, és felnevelve, a világ legerősebb lényének mestere lehetne. Beavatásának napján Baal egy szent barlanghoz vitte a fiatal Nurt, de a barlang bejárata beomlott, így ők csapdába estek a föld alatt. Egy heti étlen-szomjan vándorlás után megtalálták Rama-Tut időhajójának maradványait egy egyiptomi sír alatt. Baal elmondta Nurnak, hogy Rama-Tutot az ősi próféciákban előre jelzett hódítónak hiszi, és hogy Nur sorsa az, hogy legyőzze őt. Ekkor Baal meghalt a táplálék hiányától, és Nur, akit mutáns fiziológiája életben tartott, megfogadta, hogy bosszút áll Rama-Tuton, és beteljesíti sorsát. Négy héttel később visszajutott a felszínre. Nur szolga lett, de egyszer látomása volt Seth-től, az egyiptomi halálistentől, aki ösztönözte, hogy hódító legyen. Ekkor nyilvánultak meg először Nur emberfeletti erői. Ekkoriban, mikor több időutazó szuperhős, többek között a Fantasztikus Négyes, a nyugati parti Bosszúangyalok, és Doctor Strange is feltűnt Rama-Tut Egyiptomában, a fáraó végül szembenézett En Sabah Nurral. Rama-Tut felajánlotta, hogy örökösévé teszi, ha hűséget esküszik neki, majd miután Nur elutasította, megpróbálta megölni. Nur legyőzte Rama-Tut hadvezérét, Oszmándiszt, és magát Rama-Tutot is, aki végül visszaszökött a jövőbe, hogy végül Kanggá váljon. Ezután Apokalipszis kitervelte a Föld meghódítását, amit háborúk segítségével akart elérni. Ezekben a háborúkban csak az erősek maradnának életben, azok, akik legyőzik a gyengéket. Az évszázadok folyamán különböző nevek alatt különböző civilizációk imádták. Biztos volt benne, hogy a mutánsok egy nap meghódítják a világot a vezetése alatt. Csak kevés ismert arról, hogy mit csinált Apokalipszis ezen évszázadok alatt. A keresztes hadjáratok idején Apokalipszis aktiválta a harcos Bennet du Paris látens mutáns erejét. Elnevezte Exodusnak, szolgájává tette, de később halálszerű transzba ejtette, mikor fellázadt ellene.
1859-ben Apokalipszis feléledt az évszázados hibernációból Londonban, egy földalatti üregben. Ekkor találkozott először Dr. Nathaniel Essexel, aki hitt abban, hogy az emberek szelektív tenyésztésével előidézheti a mutánsok gyors evolúcióját. Apokalipszis felajánlotta, hogy egy hosszú életű emberfeletti lénnyé változtatja Essexet, hogy folytathassa a kísérleteit, de azaz ára, hogy szolgálni fogja őt. Essex belement és Apokalipszis átváltoztatta Mister Sinisterré. Emellett az Askani Klán, a kétszáz évvel később Apokalipszis ellen lázadók csoportja 1859-be küldte Küklopszot és Főnixet. Ott megakadályozták Apokalipszist abban, hogy meggyilkolja Britannia királynőjét, s miniszterelnökét. Apokalipszist időlegesen meggyengítette egy vírus, amivel megfertőzte Sinister, így inkább ismét a számára megfelelő pillanatra várt.
Ez egy évszázaddal később jött el, mikor a Földön újfajta mutánsok jelentek meg. Apokalipszis először a Gonosz Szövetségének vezetőjeként jelent meg, és többször összecsapott az eredeti X-Faktorral. Később Apokalipszis elkezdett mutáns csapatot szervezni, és elnevezte őket a Négy Lovasnak. Apokalipszis megmentette a haláltól Warren Worthington-t, azaz Angyalt, és manipulálta, hogy Halál néven Lovasként szolgálja. Worthington szárnyait amputálni kellett, de Apokalipszis fejlett genetikai módszereit használva új szárnyakat adott neki, fémszerű tollakkal. Háború, Éhínség és Dögvész viszont vereséget szenvedett, mert Worthington rájött, hogy mi történik vele, és elhagyta Apokalipszist, és visszatért az X-Faktorhoz, majd az X-Menhez. Később Apokalipszis megfertőzte Küklopsz és Madelyne Pryor csecsemő fiát, Nathan Summers-t, a techno-organikus vírussal, mivel felfedezte, hogyha a gyerek felnő, elég erős lesz, hogy legyőzze.
Az Askani még egyszer közbelépett, és a saját idejébe vitte a gyereket. Napjainkban Apokalipszis folytatja a Föld meghódításának kísérleteit. Az alternatív jövőben, ahol az Askani él, Apokalipszis végül hatalomra jutott. Tudomást szerzett a fiatal Nathan jelenlétéről, de csak egy, az Askani által készített klónt sikerült elrabolnia. Mivel nem tudta, hogy egy klón, Apokalipszis nem vadászott tovább Nathanra. Apokalipszis felnevelte a klónt, és ő lett a Viszály nevű terrorista. Ekkorra Apokalipszisnak át kellett helyeznie elméjét és erőit mások testébe, hogy életben maradjon. Mivel jelenlegi teste öreg és gyenge volt, Apokalipszis azt tervezte, hogy áthelyezi erejét és tudatát Viszályba. Mint az eredeti Nathant, az Askani vezetője Askani Anya átszállította Küklopszot és Főnixet ebbe a jövőbeli időbe. Ott Summers és Grey serdülőkoráig nevelték Nathant. Miután annyi évezreden keresztül terrorizálta az emberiséget, az öreg Apokalipszis végül elpusztult egy, a fiatal Nathannal vívott csatában, aki felnőve a Kábel nevű harcos lett.
Később Kalibán lett a következő Halállovas. Összetűzésbe került Viszállyal, aki legyőzte őt, így a Sötét Lovasok már nem engedelmeskedtek neki. Így kényszerüen az X-Menhez fordult segítségért, és együtt sikerült legyőzniük Viszályt. Azonban Apokalipszis látszólag meghalt, Kalibán pedig visszanyerte az elméjét, és csatlakozott az X-Erőhöz. Végítélet (Onslaught) idején tért vissza. Háborúlovasává tette Hulk (Burce Banner)-t, de ő is hamar kiszabadult az irányítása alól. De Apokalipszis nem adta fel: visszatért új lovasaival: Halál (Rozsomák), Éhínség (Ahab), Háború (Halálmadár), és a visszatért Dögvész (Kalibán). Viszont Rozsomákot nem tudta tartani, mert Psziché a Cerebro segítségével megtisztította az agyát.Át akarta helyezni a fiatal Nate Grey testébe a tudatát, hogy fiatalabb testében még erősebb legyen. meg akarta szerezni a tizenkettek erejét, hogy szintén végtelen hatalma legyen. A tudat-áthelyezést azonban Küklopsz megváltoztatta: így az ő testében kölözött a tudata. Kábel és Főnix segíségével sikerült Küklopsznak megszabadulnia tőle, Apokalipszis látszólag meghalt. Kalibán ismét kiszabadult a befolyása alól, a többi lovas egy másik dimenzióba került. Legközelebb A House of M után ébredt fel (nem tért volna vissza, ha Skarlát Boszorkány nem változtatja meg a valóságot), hogy "megmentse" a mutánsokat. A vérét ajánlotta, hogyha megisszák erősebbek lesznek, és az ő oldalán legyőzik az embereket. Új lovasai: Halál (Gambit), Éhínség (Naptűz (Shiro Yoshida); Háború (Gazer) és Éhínség (Polaris) segítségével sem sikerült az x-eket legyőzni: Naptűz elméjét Emma Frost visszaállította, Gazert, saját embere, Ozmandias ölte meg. Feltehetőleg végleg megölték Apokalipszist, de ki tudja: talán simét visszatér.
Egy alternatív idősíkban Apokalipszisnak sikerült uralma alá vonni Amerikát a huszadik században. Ebben az idősíkban Charles Xavier Professzort megölte saját fia, Légió, még mielőtt megalapíthatta volna az X-Ment. Ennek eredményeképp Apokalipszis Észak-Amerika meghódítására vezette a mutánsokat, az embereket szolgasorba taszítva. Ez az idősík Apokalipszis Koraként ismert. Azonban ebben az idősíkban (is) Apokalipszis végül kudarcot vallott és egy Magnetoval folytatott küzdelemben pusztult el (Magneto volt az X-Men itteni változatának vezetője).
Filmbeli verzió
A filmben Oscar Isaac alakította.
Tíz évvel az Eljövendő Múlt Napjai eseményei után Charles Xavier, Magneto és Rejtély még mindig külön utakon járnak, de a sors úgy dönt, hogy keresztezzék egymást. Apokalipszis, az első mutáns felébred évszázados álmából és zavarja, hogy a világ már nem tiszteli istenként. Ezért csapatot toboroz négy mutánsból, akiket különleges képességekkel ruház fel. Az elsőt egy kairói faluban találja meg, a másodikat egy berlini pankrátorteremben, a harmadikat meg valahol Kelet-Európában. Kiderül, hogy a negyedik „lovas” maga Magneto, aki Lengyelországban a feleségével és a lányával próbál normális életet élni. Miután meghal a lánya és felesége, csatlakozik Apokalipszishez. Mivel a világ a pusztulás szélére sodródott, Xavier és Rejtély egy csapat fiatal mutánssal próbálják megakadályozni a világ „megtisztítását”. Miután összecsapnak Apokalipszissel és lovasaival, Jean Grey elszabadítja Főnix erejét és ezzel sikerül megállítani és elpusztítania Apokalipszist és megszabadítania a lovasokat.