Megingjord

Első megjelenés: Utazás a rejtélybe #91. - 1963. április
Utolsó megjelenés: Thor vol. 2. #25. - 2000. július
Alkotók: Stan Lee, Larry Lieber, Joe Sinnott
Létrehozásának helye: Asgard
Tulajdonos: Thor, Vörös Norvell
Más neve: az Erő Öve

Teljes mértékben az északi mitológiából lett átemelve az öv, ugyanis mint a mitológiában, úgy a Marvel Univerzumban is azt a célt szolgálja, hogy megduplázza viselőjének, azaz Thornak az erejét.
Legelőször akkor volt használva, amikor Thor csapdába esett a mágus Sandu ármánykodásának köszönhetően, akit a gonosz Loki manipulált.
A legtöbb esetben viszont, jobban mondva, amikor Thor nem használja, az övre maga Odin vigyáz.
Thor akkor is viselte az övet, amikor a Túlontúli őrült hatalommal ruházta fel Kurse-t, mivel az öv nélkül a viharistennek vajmi kevés esélye lehetett volna legyőzni ellenfelét.
Később Vörös Norvell derekán láthattuk, amikor a hős felemelte a Mjölnirt, és rövid ideig átvette Thor helyét. Ez valójában Odin terve volt, mivel úgy gondolta, hogy így késleltetheti a Ragnarök eljövetelét vagy akár meg nem történté is teheti.
Az öv majd visszakerült Thorhoz, aki ekkor azért viselte, hogy megszipolyozza az öv erejét, amit aztán átvezessen a Mjölnirbe és a hatalmas isteni erővel legyőzze az Égi Exitart.
Jó pár évvel később Thanos klónjával harcolt, és az Odinerővel elpusztítva a klón Kesztyűjét, sikeresen legyőzte ellenfelét is.
Ez volt az utolsó alkalom, hogy látták Megingjordot. Napjainkban az öv holléte ismeretlen.