Azbeszt Férfi (Asbestos Man)
Azbeszt Férfi (Dr. Orson Kasloff) (616-os Föld)
Alkotók: Stan Lee, Dick Ayers
Első megjelenése a Furcsa Mesék (Strange Tales) 111. számában volt 1963-ban. 2014-ben felbukkant a Fantasztikus Négyes Vol 5 - 1. számában.
Képességek: Páncéljának köszönhetően golyóálló.
Történet
Orson Kasloff professzor egy ragyogó tudós és vegyész volt, akit világ szinten elismertek és az egyik legfontosabb kémikusnak tartottak. Ám hiába volt ennyire nagyra tartva, a pénz amelyet megkeresett nagyon kevés volt számára, ezért bűncselekményekhez folyamodott. Első betörési kísérlete kudarcot vallott, mivel nem vette figyelembe a riasztókat. Ezután úgy döntött, hogy olyan bűnözőket keres, akikkel együtt tud dolgozni. Többszöri próbálkozásra sem jött azonban neki össze felvenni az alvilággal a kapcsolatot, ezért úgy határozott, hogy megpróbálja legyőzni a fiatal Fáklyát, hátha ezzel lenyűgözi a rosszfiúkat. Azbesztből épített magának páncélt és pajzsot, ám Fáklya ennek ellenére legyőzte és átadta a rendőrségnek.
A börtönbüntetése alatt bosszút forralt, amiért Fáklya lecsukatta, de szabadulását követően szembesült azzal a ténnyel, hogy Johnny halott. Azbeszt Férfi azonban nem adta fel ezután sem és megpróbálta a bűnözői karrierjét ismét fellendíteni. Megkísérelte kirabolni az egyik gyorséttermet, ami sikerült is neki. Az azbeszt öltözéke miatt hamarosan tünetek kezdtek nála jelentkezni. Miután összefutott a Bosszúállókkal, az azbesztos öltözéke miatt nem mertek a közelébe menni, de maga Orson sem akart harcba bonyolódni a hősökkel. Miután a doki meglépett, nemsokkal később bekövetkezett a halála az azbeszttől.