Seholország - Land of Nowhere

nowhere_land_jpg.jpg

Első megjelenés: Marvel Rejtély Képregények (Marvel Mystery Comics) 28. számában volt 1942. februárjában.

Más nevek: Semmiföldje

Népesség: fantázia lények, élő tárgyak, rajzfilm figurák, Jimmy képzeletének szüleményei

Egy fantázia dimenzióról van szó, amelyet Jimmy Jupiter nagyon sokszor meglátogatott. Bármikor, amikor beszélt erről a világról, mindig azt mondták neki, hogy ezt csak beképzelte vagy álmodta, de ő ragaszkodott hozzá, hogy tényleg járt itt.
Egy hatalmas birodalomról van szó a 616-os Realitáson belül, amelyet Jimmy mellett mások is láthattak. Később viszont az is kiderült, hogy ez a világ Jimmy képzelőerejének hála jött létre és maradt fent.

A titkos fegyver
A II. Világháború alatt felfedezték, hogy Jimmy ismeri ezt a különleges helyet, mivel kétfejű macskát vitt az iskolájába. Végül a Szövetségesek a segítségét kérték, hogy vezesse őket a Hydra ellen Seholországon keresztül, ám egy Hydra-ügynök kómába küldte Jimmyt, a Bravo csapat pedig csapdába esett Semmiföldjén néhány Hydra-ügynökkel együtt. Sok évig együtt éltek itt, míg Jimmy ki nem menekítette őket.

Modern kor
Hetven évvel később Jimmy felébredt a kómából. A Hydra ügynökök arra használták képességét, hogy csapdába ejtse Amerika Kapitányt, ami végül sikerült is. Hydra Királynő egy lövéssel megsebesítette Jimmyt, aki utolsó erejével még visszahozta Semmiföldjéről Amerika Kapitányt és a Bravo osztagot.

Látványosságok

Felhőajtó - ez volt az az ajtó, amin keresztül Jimmy először került Semmiföldjére. Az ajtó egy égig érő lámpaoszlophoz vitte, amelyen leereszkedett egy idős hölgy lakásába, akinek feje nagyon hosszú nyakon ült.

Beszélő Fák Erdeje - a környék érző fáiról nevezték el ezt a ligetet. Ezek a fák képesek beszélni, és animált ágakkal rendelkeznek. Ebben az erdőben él Wump Jump, a sárkány, is.

Wunt-hegység - egyfajta átjáró a 616-os Föld és Seholország között, de persze ez nem azt jelenti, hogy ez az egyetlen is.

Újra-vár - ez a vár boszorkányok otthona, amely Semmiföldje fölött található, a felhőkben. Jimmy innen mentette ki barátját, Ruffy Nyulat, mert a boszorkányok meg akarták enni a beszélő állatot.

Tündérek-völgye - Semmiföldjétől holdfény által érhető el a tündérek birodalma, amelyet a szárnyas, szépséges tündérek, és az ellenségeik, a gnómok lakják. Jimmy akkor járt itt, amikor Wump Jump és Ruffy Nyúl idehozták, hogy mentse meg a tündéreket ellenségeiktől.

Boldog Emberek Földje - ezt a vidéket cukorka emberek lakják, akiknek lakhelye egy hatalmas vidámpark, buja zöld mezőkkel. Egyetlen ellenségeik a komor gusszok, akik hatalmas hangvillákat viselnek, amelyektől a cukorka emberek egyszerűen csak elolvadnak.

Tea-sziget - az itt élő lények porcelánból vannak, és teáscsésze, teáskanna alakúak. A terület olyan, mint maga a feudális Kína volt a múltban. Az itt lévő növények parafából vannak. Itt él a Bika, aki könnyen megharagszik, és olyankor a porcelán lényeknek bizony menekülniük kell, de itt érzik jól magukat a likker snik nevű, kutyaszerű lények is, akik csak édesgyökeret esznek. Az egyik ilyen lény, Fido, segített is Jimmynek megmenteni egy tea-szigeti polgárt a Bikától.

Édesgyökér-szigetek - egy buja, trópusi sziget, amely tele van kókuszdiókkal. Itt élnek az édesgyökér férfiak, akik valójában kannibálok.

Csodaország - amikor Jimmy Kínában alagutat ásott, erre a területre került, amely nagyban hasonlít az Alíz Csodaországban című  kötetben bemutatott fantázia birodalomra. Itt él a Fehér Nyúl, található itt Fekete és Fehér Királyság, akik itt éppen nem kártyalapok, hanem sakkbábuk.
Csodaországnak van egy útja, amely Kínába vezet, ám ehhez át kell haladni a Poklon.

Pokol - pokolszerű birodalom a saját Sátánjával. Található itt egy olyan tanterem, ahol a rossz gyerekek nehéz rejtvényeket oldanak meg, ez a büntetésük. Ezt a világot Werjil gnóm vezeti, és a keze alatt Matilda és Kísértés dolgoznak.

Kína - Jimmy korlátozott ismereteinek és tudatlanságának a kínai kultúrával szembeni eredménye. Ezen a földön kínaiakhoz hasonló emberek élnek, akik akcentussal beszélnek.
Rövid ideig terrorizálták a vajból álló fekete sárkányok csapata, akiket Wump Jump és családja állított meg.

Dr. Yank földje - szinte formátlan birodalom, amely a szadista fogorvosnak, Yanknak ad otthont, de itt él még az érző fogorvosi szék is.

Elvarázsolt Erdő Völgye - Pam hercegnő és népének lakhelye, akik az itt lévő fákban élnek. Jellemző itt a középkori társadalom, a monarchia, amelyet lovagok védenek, akik teknősökön vonulnak a csatába. Ellenségeik a vad varangyok és a vad farkasok.

Tündérek Birodalma - sok kapcsolat nincs közte és a Tündérek-völgye között. Itt Ra király uralkodik.
A legfontosabb helyszínek ebben a birodalomban: Átkozott Fa, Kísértet Járta Erdő, Cukorka-kertek (cukorka nő a fákon), Kék Harang Mező (dallamos harangvirágai elvarázsolják az embereket), Chinatown (mindenki porcelánból van), Plüss-erdő (kitömött állatok élőhelye), Álmok Földje (az emberek sorban állnak, hogy minél jobb álmokat szerezzenek, amelyek fákon nőnek). Minden éjjel Homokember egy hatalmas takaróval borítja le a birodalmat, így mindenki álomba merül. Azonban akik még nem gyűjtöttek addig álmot, azok örök álomba esnek.

Eenie-Meenie Birodalma - Eenie-Meenie egy vágyódó személy volt, aki barátot akart Jimmy személyében, ezért megalkotta Jimmy Sidney-t. A terület egy hatalmas mezőből és egy tóból állt. Itt is élt egy bika, aki a helyieket terrorizálja.

Gumi-föld - minden gumiból van. A várost Pattogó polgármester vezeti, aki egy élő vízpalack. A második világháború hatással volt erre a részre, így a gumiemberek hajlamosak megtámadni az embereket.

Idő-völgy - ez a világot Jimmy második világháborús negatív eseményeinek folyamatos ismétlődése, amelyen Idő királya és Idő királynője uralkodnak. Érdekes helyeknek tekinthetők: a Temető (ahol a meggyilkolt idők nyughatnak békében), a Nyugdíjas Klub, a Király Kastélya, Időgép (bárki aki megfogja a múltba, a jelenre és a jövőre és ránézhet).

Baromfiudvar - a terület egy hatalmas baromfiudvarra hasonlít, ahol állatok élnek. A völgyet egy Jeeper nevű traktor tartotta sakkban, akit Jimmy megállított.

Győzelemkert - egy egyszerű zöldségkert, ahol az érző lények a zöldségek nevelésével foglalkoznak. A kertet a japán bogarak akarták tönkretenni, akiket varjak és Mantis Marines segített elzavarni.

Kártyák-földje - érző kártyák lakhelye

A 616-os Földet meglátogató seholországiak
- Jimmyt első alkalommal egy óriási méh hozta haza
- Wump Jump és Ruffy Nyúl is többször jártak a Földön
- Jimmy egyszer az Elvarázsolt Erdő Völgyében sikeresen legyőzött egy farkast, és azzal indult haza
- a Kék Tündér egyszer maga ment el a Földre, hogy Jimmyt magával vigye Seholországba
- Jimmy a Plushy nevű élő plüsskutyát vitte magával a Plüss Erdőből, akit amikor megéreztek a földi kutyák, azonnal normális kutyakölyökké változott
- Eenie-Meenie, Tick és Tock (élő gumilabdák), valamint a Kártyák királya és királynője is járt a Földön
- Jimmy egy kétfejű macskát is hazavitt, ezzel hívta fel magára az amerikai kormány és hadsereg figyelmét