A Kék Tűz Amulettje - Amulet of Blue Fire
Első megjelenés: Konan, a barbár #46-47-48-49-50-51.
Képességek, tulajdonságok
A Kék Tűz Amulettje valójában egy védőmágiát tartalmazó eszköz, de emellett használható arra is, hogy a viseló személy egyik helyről egy másik helyre tudjon teleportálni, illetve szilárd falakon is képes volt vele áthaladni.
Képes volt törölni, kivédeni a halálos varázslatokat, bármilyen démont egy érintéssel el tudott törölni (nem visszaküldeni a démon saját valóságának számító poklába, hanem véglegesen semmissé tenni), illetve újjáéleszteni a gonosz mágia által megölt embereket.
Története
Az amulettet Merdormon adta át Konannak. Aztán a hős ezt a tárgyat viselte, miközben Sfanolból Zoqquanor házába utazott. Ravengardban azonban Torkal Moh elveszi tőle, de Konan később visszaszerzi.
A barbártól később Lupalina, a Farkasnő tulajdonába kerül a tárgy, aki arra használja, hogy Konant Phalkarba küldje, ám a hős megtöri a varázslatot, és visszaszerzi az amulettet.
Sikeresen megküzd az Unos nevű démonnak, és a védőtárgy meg is védi a démon gyilkos tekintetétől. Amikor Unos mellkasához érinti az amulettet, az azonnal megöli Konan ellenfelét.
Ennek segítségével végül megmenti Stefanya életét is.