Páncélkesztyű - Gauntlet Armor

tactigonvsgauntletarmor.jpg

Első megjelenés: Bosszúállók - A Kezdeményezés #1. - 2007. június

Alkotók: Dan Slott, Stefano Caselli

Eredet: ismeretlen

Történet 

A Páncélkesztyű nevű páncélt egy ismeretlen idegen használt egy másik idegennel szemben. Lassan mindketten a Föld légkörébe kerültek, és látszólag elpusztították egymást.

A teljes páncélzat a viselő teljes testét fedte, amihez egy kard is csatlakozott, a használó jobb karja helyén.
A páncél szétesett és a darabjai szétszóródtak a Földön, ebből a kard és a másik kéz kesztyűje egy ismeretlen sivatagban ért földet.

Mind az amerikai hadsereg, mind a Hydra próbálta megszerezni a legerősebb darabot, a kardot, ám Joseph Green volt olyan szerencsés, hogy a kesztyűt és a kardot is megtalálta. Balszerencséjére viszont a kesztyűt nem tudta soha többé levenni.

Később Sasha Martin megtalálta a bal kesztyűt, amit aztán bűnügyi célokra használt fel.

Kiderült, hogy a páncélnak akár egészben, akár részben, látszólag saját intelligenciája van. Amíg Green kómába esett, a kesztyű Green testét használta a harcokra, ezalatt a férfi idegen nyelven beszélt, és sokkal erősebb volt. Nem sokkal a pusztítása után sikerült Greent feléleszteni, így az idegen intelligencia visszavonult.

Nem ismeretes, hogy a páncél minden darabja különálló intelligenciából áll, vagy maga a páncél egy idegen intelligencia "lakhelye", amely minden darabban jelen van.

Az viszont ismert, hogy a kesztyűk viselői emberfeletti erőre tesznek szert a kesztyűket használva.
A páncél többi részének (sisak, törzs, lábak) teljes ereje ismeretlen, ahogy lezuhanásuk helyzete is.