Ahau istenek
Első megjelenés: Thor #300. - 1980. október
Alkotók: Mark Gruenwald, Ralph Macchio, Keith Pollard
Lakhely: Tulan-Ziuva
Más elnevezések: Ajaw, maja istenek
Hovatartozás: Dél-Mexikó és Közép-Amerika
Ezen istenek imádata időszámításunk előtt 1800-tól időszámításunk szerint a 16. századig volt jellemző.
Az ahauk többsége Tulan-Ziuvában, a Hét Barlang Helyén él a Felvilág és a Föld közötti dimenzióban, amelynek bejárata a Yucatán-félszigeten található Chichen Itza városának közelében található.
Otthonukról nagyon keveset tudni, de az biztos, hogy egy négyszögletes hely, amelynek négy oldalán egy-egy óriási iguána zár el a semmitől.
Xibalba, a maja alvilág szintén interdimenzionális kapcsolatban áll a Földdel Coban városának közelében, Guatemalában.
A későbbiekben a kereszténység nem támogatta az ahau istenek imádatát az 1500-as években.
Az ahauk pontos eredetét legendák és mítoszok övezik, ahogyan a többi istenét is. Egy ősi elmondás szerint Hanub Ku az ős-semmiből merült ki, és ebből a semmiből hozta létre a Mennyország Szívét, majd megszülettek az első istenek, és Hanub Ku fia, Itzama Kauil.
A maják úgy gondolták, hogy ezek az istenek egy olyan világban élnek, ahol semmi más nem létezik, csak az ég és a tenger, és ahonnan az istenek majd kiemelik a hegyeket, majd tavakat, erdőket és mezőket hoznak létre.
Kukulkan javaslatára aztán megteremtették az első halandókat kukoricalisztből.
Hanub Ku számos felelősséget átadott fiának, ami tartalmazta az imádók és imádatok vigyázását.
Kb. 1000 körül Itzama találkozott a Fejesek Tanácsával, ahol megvitatta a többi istennek az Égiek fenyegetését.
A 13. század végén az azték kultúra átvette az irányítást a maja kultúrán és elterjedt egész Mexikóban. A nahuatlu nyelven beszélő aztékok a rivális pantheont, a teteoh isteneket imádták. Ez feszültséget gerjesztett a két isten család között.
A modern időkben, miután az asgardi isteneket az Égiek legyilkolták, Thor úgy döntött, hogy a Felvilágba utazik, hogy visszaszerezze társai életenergiáját. Itzama indult a segítségére.
Nem sokkal később öt család öt halálistene fogott össze, hogy közös erővel összekapcsolják világaikat, ám felébresztették Demogorge-ot, az Istenevőt, aki el is pusztította őket. Köztük volt Ahpuch is, a maja halálisten.
Évtizedekkel később, az őrült Akhenaten fáraó megszerezte a Végtelen Szívet, amivel mindenhatónak és mindentudónak nevezte ki magát. A Fejesek Tanácsa próbálta őt megfékezni, aminek tagja volt Hunab Ku is, akit Akhenaten megölt. Az Őrült Titán, Thanos később megszerezte a Végtelen Szívet, visszament az időben, megakadályozta Akhenaten hatalomra jutását, így Hunab Ku halálát egy alternatív valósággá változtatva.
A 20. század környékén egy tudós, Benjamin Rabin professzor egy maja jelképekkel tarkított matematikai számítási rendszert használva lépett kapcsolatba Wayep istennel, amikor a Xibalba, vagyis az alvilág és a Föld között lévő dimenziós határok elvékonyodtak. Wayep mágikus hóviharral ostromolta Manhattant, és felajánlotta Rabinnak, hogy megkaphatja Kuhul Ajaw isteni hatalmát, ha egy férfit és egy nőt áldoz fel neki. Pókember meggátolta ebben, Wayep pedig kénytelen volt visszatérni az alvilágba.
2012-ben az ahau istenek egy csoportja, a mayapan tagjai, a Földre kerültek és több szuperhős (Amazon, Alfa Osztag tagok) erejét ellopták, azonban Vörös Hulk az Alfa Osztag segítségével legyőzte a mayapant.
Erők és képességek
Hatalmuk, képességeik, tulajdonságaik és erejük mindenben megegyezik az őslakos istenekével.
Emberfeletti erejük, emberfeletti sebességük, emberfeletti kitartásuk van, testszövetük sűrűsége kétszerese az átlagos emberekének, könnyedén begyógyul minden sérülésük, halhatatlanok, ám kemény fizikai sérülésekbe belehalhatnak, emberfeletti reflexekkel rendelkeznek, képesek az alakváltásra, rendelkeznek misztikus energiákkal.
Ahau istenek
Ahpuch - halálisten
Buluc Chabtán - háború isten
Camazotz - a sötétség istene
Chaac - az eős és villámlás istene
Gucumatz/Kukulkán - a szelek istene
Hunab Ku - az ég istene
Itzama - a Nap istene
Ixchel - a Hold istennője
Wayep - a csínytevés istene