Abigail (Hollywood Hills Középiskola)
Abigail (Hollywood Hills Középiskola) (616-os Föld)
Igazi neve: Abigail (teljes neve nem került nyilvánosságra)
Rokonok: névtelen szülők
Eredet: Emberi
Alkotók: Rainbow Rowell (Író), Kris Anka (Rajzoló)
Első megjelenése: Runaways Vol. 5 - 7-8-9-10. számaiban volt 2018. Májusában.
Képességek: A varázslatos muffin megevése miatt Abigail nem tud öregedni, és örökre egy tizenhárom éves gyerekként él. Képzett harcművész, az Aikido, Capoeira és Krav Maga gyakorlója. Nyolc nyelven beszél.
Történet
Amikor Abigail tizenhárom éves volt, 1964-ben az Asgardia-i Varázslónő (Amora) a Földön járt és észrevette a New York-i parkban, amint épp játszik. Amora úgy döntött, hogy megközelíti a lányt és ajándékot kínál neki. Egy dobozt, amely két muffint és egy üveget tartalmazott. A muffinok megakadályozták az öregedésben, de az üvegben lévő ital visszafordította ezt a hatást. Abigail azonnal megette az egyik muffint, ami miatt nem is öregedett tovább. Abigail szülei kezdetben nem értették, miért nem nő lányuk, végül azonban megbékéltek a helyzettel és örültek annak, hogy van egy lányuk, aki soha nem hagyja el őket és segítették ezt az állapotot titokban tartani. Abigail megtartotta az üveget és úgy döntött, hogy szülei halála után használni fogja.
Körülbelül 50 évvel később Abigail a Hollywood Hills Középiskolába járt, ahol megismerkedett a Runaways egyik tagjával, Molly Hayes-al. Hamarosan az egyik legjobb barátok lettek és annyira megbíztak egymásban, hogy Abigail megosztotta vele fiatalságának titkát. Átadta neki a másik muffint, de Molly először vonakodott és nem akart enni belőle. Másnap az iskolában Abigail kijelentette, hogyha nem eszik a muffinból, akkor nem lesznek többet barátok. Miközben azon gondolkozott, hogy egyen-e vagy sem a muffinból, észrevette hogy otthon hagyta, ahol Julie Power, Molly társa evett belőle. Amint a Runaways tagok felfedezték, hogy Julie ismét 13 éves, Molly elmondott mindent Abigail-ről. A Runaways és Julie találkoztak Abigail-el, ám mivel nem akart segíteni, harcoltak vele és megpróbálták megkeresni a szobájában a gyógyszert. Amikor megtalálták az üveget, Abigail igyekezett megakadályozni, hogy Julie-nak adják, mivel ő akarta felhasználni. Gert Yorkes és Nico Minoru egyetértettek abban, hogy Julie nem maga választotta ezt a sorsot, nem úgy mint Abigail. Gert felkapta az üveget és odaadta Julie-nak. Mikor megitta visszaváltozott, Abigail viszont azonnal megsemmisült.