Akhenaten (Amenhotep IV)
Akhenaten (Amenhotep IV) (4321-es Föld)
Alkotók: Jim Starlin, Al Milgrom
Első megjelenése a Marvel Univerzum: A Vég 1. számában volt 2003-ban teljesen a 4. számig.
Képességek: Kozmikus energia hatalom, az anyag és a valóság manipulálása, a dimenziós korlátok felborítása az emberfeletti érzékekre.
Történet
Akhenaten története feltehetően tükrözi a Föld-616-os párját.
Amenhotep IV Tiy és Amenhotep III fia volt, Théba-ban Egyiptomban született. Nefertiti-t vette el feleségül, akinek az apja Tutankhaten volt. Figyelmét az egyiptomi régiistenekhez fordította, létrehozott egy monoteista vallást, amely Atent imádta, és megpróbálta elpusztítani Amun politisztikus istentiszteletét, és az egyiptomi isteneket azáltal, hogy arra kényszerítette az embereket, hogy imádják Atent.
Az Egyiptom istenei, akik ellenük cselekedtek, káromlásnak tekintették, és kiátkozták őket.
Égi rend
K.E. 1334-ben, a Királyok Völgyébe vitték az idegen néven ismert égi rendet, hogy az egyikőjük a választott képviselő legyen. Akhenaten kezdetben nem tudta elfogadni, hogy ő az a kiválasztott. Miután elfogadta, Akhenatent az Univerzum Szívéből tanították, ez egy hatalmas kozmikus artefaktum (ereklye,lelet) volt. Akik ezt birtokolták a Marvel Univerzum legerősebb kozmikus entitásaihoz tartoztak. Az elméje őrülten küzdött közel 2000 éve, hogy megértse a rend által megjelenített asztrális kivetülések terjedelmét. Egy évszázadot töltött, hogy elsajátítsa a Szív hatalmát és két ezer évet, hogy megszerezze a Rend bizalmát.
Horus úgy gondolta, hogy Akhenaten az istenek kiátkozásának eredménye, míg Akhenaten maga úgy vélte, hogy az Égi rend jóváhagyta, hogy Aten istentisztelete vallásnak minősüljön.
A Földön Akhenatent a fia követte, akit Horemheb tábornok meggyilkolt. Megölte Ayot, és azt állította, hogy a trónt és Akhenaten minden nyomát felszámolták és helyreállították a régi istentiszteletet.
Modern kor
Miután elárulták a Rendet és ellopták a hatalmat, Akhenaten visszatért a Földre, hogy helyreállítsa királyságát. Akhenaten megölte az X-Men csapatot, a Fantasztikus Négyest és a Bosszúállókat is. Fátum Doktor megpróbált visszamenni a múltba, hogy elpusztítsa Akhenatent, mielőtt elvette volna hatalmát. Akhenaten azonban várta, hogy találkozzon Fátummal a múltban. Zeusz és Thor az Istenek Tanácsában voltak, de Akhenaten elpusztította a Tanácsot, amikor Horus kémkedett utánuk. Csak Thornak és Zeusznak sikerült megmenekülniük.
Thanos és a Védelmezők az Univerzum Szívébe utaztak, hogy megfosztják Akhenatent a erejétől. Míg a Védelmezők küzdöttek az idegenek ellen, akik megvédték a Szívet, Thanos magához vette és elnyelte hatalmát. Mindenhatóvá válva Thanos megmentette Fátum Doktort Akhenatentől, hogy Doom megölhesse Akhenatent a múltban, mielőtt valaha megkaphatta volna a kozmikus erőket.
Ez azonban nem távolította el a Föld-4321-es Akhenatent a történelemből. Akhenaten és Thanos az idő és a tér mögött szembesültek egymással, ahol harcoltak is. Thanos visszavitte Akhenatent az időben, hogy megbirkózzon Fátum Doktorral. Fátum Doktornak sikerült legyőznie a 4321-es Föld Akhenatent is. Thanos, akit Akhenaten erőssége lenyűgözött, lehetővé tette számára, hogy belépjen az utóéletbe.