Apolló

Apolló - Phoebus Apollo (616-os Föld)

Alkotók: Stan Lee, Lin Streeter, Mark Gruenwald, Keith Pollard

Első megjelenése a Vénusz 1. számában volt 1948-ban. Megjelent az Avengers: No Road Home 2. számában is 2019-ben.

Képességek: Emberfeletti erővel rendelkezik, nagyon gyors és kitartó, ellenáll a fizikai sérüléseknek és gyógyító erővel is bír. Halhatatlan és képes nagy hőt és energiát létrehozni, emellett jó harcos.

Történet

Apolló az Olümposz egyik lakója, akit a görögök és a rómaiak istenként imádtak. Zeusz hat fia közül Apolló volt a legidősebb.
Mivel Zeusz felesége, Héra féltékeny volt Létóra, kényszerítette a nőt, hogy hagyja el Olümposzt az ikrekkel. Ezután Délosz szigetére kerültek. Itt a testvérek hamarosan felfedezték az íjászat mesterségét és a Héphaisztosz által kovácsolt nyilak és íjak segítségével megölték a Föld kígyóját Pythont, akit Héra küldött, hogy ölje meg az anyjukat.

Korai évek

Apolló felnőtt korában megismerkedett egy Coronis nevű nővel, aki Phlegyas király lánya volt. Hamarosan megszületett fiuk Aszklepiosz, aki az orvostudomány istene lett.
Apolló azon istenek közé tartozott, akik ellenezték Herkules asgardiak elleni háborúját. Apolló segített Thornak és más isteneknek, hogy harcoljanak Demogorge ellen. Valamivel később Zeusz felkérte Apollót és Poszeidónt, hogy építsenek áthatolhatatlan falakat a városa köré.

Trójai háború

Miután az achaenok megtámadták a szomszédos városokat, Apolló ment a segítségükre és lenyilazta mindannyiukat. Apolló hamarosan harcolt Akhilleusszal is, akit hosszú harc árán, de sikerült megölnie.
Tanúja volt az olümposzi csatának, ahol Telephusz fia, Eurypylusz összecsapott Akhilleusz fiával, Neoptolemosszal.

20. század

Apolló számos más olimpiai istenhez csatlakozott a Vénusz bolygón. 1948-ban Vénusz visszatért a Földre, és modellként, valamint a Szépség Magazin szerkesztőjeként dolgozott. Később csak azért tért vissza a szépség istennője a Vénusz bolygóra, hogy találjon tíz olyan nőt, akik majd a magazinnál dolgozhatnak az ő irányítása alatt - Apolló ebben is segítette istentársát.

Később a Földre utazott és Paul Belvedere néven munkát kapott, de valódi célja az volt, hogy megtudja miért érdeklődött ennyire Vénusz a halandók iránt. Miután Apollónak nem tetszett az itteni élet visszatért a Vénusz bolygóra. Apolló segített Vénusznak Héra megtalálásában, aki most Juno néven volt ismert.
Ezután harcolt Loki ellen is, de nem sikerült legyőznie, ám Jupiter megmentette az életét.

Az 1950-es években Apolló ismét megkísérelte elnyerni Vénusz szívét, de sikertelenül. Ezután elutazott Hádészhoz, hogy alkut kössön egy démonnal, hogy birtokolja a testét, amíg a szelleme a Földre utazik, mivel a Földről Jupiter kitiltotta. Apolló szellemként nem tudott Vénusszal kapcsolatba lépni, így a Szépség Magazin művészének, Marvin Klee testébe lépett.
Végül Vénusz nem tudott ellenállni a sokszoros csábításnak, de hamarosan Apollónak vissza kellett térnie a saját testébe, miután megtudta, hogy Loki vissza akar térni a száműzetésből. Sikerült megállítania, ám Jupiter megbüntette Apollót. Később azonban sikerült megváltania magát, miután megvédte Olümposzt az őrült tudós, Buffanoff professzor által létrehozott szörnyek támadásától.

Modern kor

Amikor Herkules súlyosan megsebesült a Gonosz Mesterek harca közben, Zeusz a Bosszúállókat hibáztatta. Hamarosan Apolló is csatlakozott a Föld legnagyobb hőseihez. Héra és Hádész együttesen összehívták az olimpiai bajnokokat, hogy végleg megöljék Herkulest és Athénét. Apolló megjelent Herkules temetésén. Nyx istennő megszökött a börtönéből és bosszút állt Olümposzon. Megérkezett a gyerekeivel és megölt minden istent, beleértve Apollót is.

Címkék: Karakterek