A Végtelen Gyémántok/Kövek
Talán a legnagyobb, és legismertebb történet a Marvel Univerzumban a Végtelen Kövek története.
Aki ezen Köveket megszerzi, végtelen hatalomra tehet szert, és bármit megtehet, amit csak akar és elképzel.
A Végtelen Kövek (képregényes verzió)
Lélek kő
A Nexus realitásban élő Középút nevű entitás tulajdona volt, ám Thanos elrabolta tőle.
Képes arra, hogy megacélozza, manipulálja és átalakítsa a lelket. A kővel képes a lények esszenciáját elszívni. Ezek az elszívott lelkek a Lélekkő dimenziójának békéjébe kerülnek. Nem csak felügyelet gyakorolható a gyémánt segítségével az élők lelke felett, de el is pusztítható általa. Éppen ezért, a Lélek Gyémánt a legveszélyesebb, amely akár birtokosa halálát is okozhatja, hiszen erejét annak lelkéből nyeri. A kő másik tulajdonsága, hogy átjárót tud nyitni egy zseb-univerzumba (Egy univerzum, aminek mérete jóval kisebb, mint a Föld elsődleges univerzumáé).
Használói: Középút, Adam Warlock, Thanos, Kertész, Nebula, Abyss gróf, Mágus, Rúna, Odeni, Gemini, Loki, Syphonn, Galactus, Dr. Strange.
Színe: lila
Erő/Hatalom kő
A Tamarata bolygón élő Bajnok tulajdonában volt, ám Thanos elpusztította a bolygót, majd egy csellel (felajánlotta, hogy az űrben sodródó Bajnokot átviszi egy másik bolygóra) ezt a követ is megszerezte.
Képessége: Ez a kő magába foglal minden erőt és energiát. A Hatalom Gyémántja felerősíti a többi ékkő erejét, de ha a követ csak egymagában használják, megduplázza viselője erejét, és fizikai sérthetetlenséget biztosít számára.
Használói: Bajnok, Thanos, Nebula, Adam Warlock, Drax, Thor, Mágus, Rúna, Tök úr, Loki, Galactus, Amazon (She-Hulk), Titánia, Mr. Fantasztikus, Odeni, Csuklya, Vörös Hulk, Xiambor, Namor, a Galaxis Őrzői.
Színe: sárga
Idő kő
A Kertész tulajdonában volt, aki egy kertet épített a kő segítségével, ám Thanos megölte őt, és megszerezte a követ.
Képessége: ez az ékkő képessé teszi használóját arra, hogy mozogjon az idősíkok és a tér-idő kontinuum között. Az idők kezdetétől egészen a távoli jövőig… bármely kor elérhető, vagy módosítható az ékkő erejének segítségével. A megfelelő tudás és szakértelem birtokában bármely idősík manipulálható. A felhasználó ez által az időt, fegyverként tudja használni (ellenségeit idő-csapdába zárhatja, mesterséges evolúciót vagy végtelen idő-körforgást idézhet elő, így az áldozat élete végéig ugyanazon pillanatot éli át újra és újra).
Használói: Kertész, Thanos, Nebula, Adam Warlock, Odeni, Gamora, Maxam, Mágus, Rúna, Nehéz Ügy, Loki, Galactus, Namor, Thor, Mr. Fantasztikus, Vasember, Fekete Özvegy.
Színe: narancssárga
Tér kő
A Futó tulajdonában volt, aki pillanatok alatt legyőzte Thanost, és megfenyegette, hogy árulja el a kő hatalmát. Ám miközben a Futó hallgatta a történetet, Thanos az Idő kövét felhasználva milliárd évesre öregítette, majd visszafiatalította kisgyermekké a Futót, majd elvette tőle a követ.
Képessége: az ékkő használatával a birtokos, képes a dimenziók között utazni a másodperc tört része alatt, valamint tárgyakat mozgatni a kozmoszon keresztül, a tér-görbületet létrehozva.
Használói: Futó, Thanos, Nebula, Adam Warlock, Pip a troll, Mágus, Rúna, Loki, Galactus, Vasember, Csuklya, Odeni, Namor, Fekete Párduc, Fekete Özvegy.
Színe: piros
Valóság kő
A Gyűjtő tulajdonában volt, aki mindent gyűjtött, ami számára érdekesnek tűnt. Thanos felajánlotta számára a kisgyerek Futót, a Gyűjtő pedig elfogadta az ajánlatot, mivel nem ismerte a kő hatalmát.
Képessége: ez talán a leghatalmasabb erejű és legnehezebben kezelhető drágakő mind közül, ugyanis használatához óriási akaraterő és önfegyelem szükséges, mivel a tulajdonos gondolatait és vágyait kelti életre. A Valóság Gyémántja csak a többi ékkővel együtt használható, ellenkező esetben alkalmazása katasztrofális következményekkel jár.
Használói: Idegen, Gyűjtő, Thanos, Nebula, Adam Warlock, Rúna, Éjjeli Ember, Loki, Galactus, Fekete Villám, Csuklya, Odeni, Vasember, Fekete Özvegy.
Színe: kék
Elme kő
A Nagymester tulajdonában volt, aki összecsapva Thanosszal, elveszítette a követ.
Képessége: képessé teszi viselőjét, hogy mások akaratát és elméjét megnyissa és irányítsa. A kő felerősíti és növeli tulajdonosa mentális képességeit, és ha a többi kővel egyidejűleg használják, minden létező elméjéhez hozzáférést biztosít.
Használói: Nagymester, Thanos, Nebula, Adam Warlock, Holdsárkány, Mágus, Rúna, Primevil, Loki, Galactus, X professzor, Odeni, Csuklya, Ms. Marvel, Bestia, Fekete Özvegy.
Színe: zöld
Ego kő
A Marvel ultraverzumban található kő, amelynek helye a Végtelen Kardban kap helyet.
Képessége: ismeretlen, a Nemezis kozmikus lény tudatát tartalmazza. Amikor Loki tulajdonában volt az összes Végtelen kő az Ego kővel együtt, akkor Nemezis újjászületett, és az összes kő hatalma a tulajdonában lett.
Használói: Sersi, Nemezis, Odeni, Thanos.
Színe: arany
Ritmus kő
Szintén a Marvel ultraverzumban található.
Képessége: ismeretlen.
Használói: Loki, Varázslónő, Thanos.
Színe: rózsaszín
ismeretlen kő
A Marvel ultraverzumban található, méghozzá Tony Stark agyában.
Halál kő
Nagyon nehezen használható kő, amelyet nem isteni hatalommal megáldott lények készítettek, és nem az Univerzum születésekor jött létre. Ha a többi Végtelen kővel együtt a Végtelen Kesztyűben használják, viselője azonnal hamuvá porlad.
Építő kő
Egy olyan Végtelen kő, amelyet használva, bármilyen fegyvert lehet készíteni.
Rémálom kő
Használója képes bármilyen rémálmot kreálni annak, akin használja a kő erejét, úgy, hogy a szenvedő alany, akár bele is halhat.
Evolúció kő
Használója bármilyen élőlény evolúcióját visszafordíthatja vagy akár meg is gyorsíthatja.
Eredet kő
Képessége ismeretlen.
Háború kő
Használója bárki között viszályt, háborút szíthat. Akár azt is elérheti, hogy egy vezető személyre ráirányítva háborút robbantson ki két ország között.
Káosz kő
Képessége ismeretlen.
Az MFU Végtelen Kövei
Ma már tudjuk, hogy az egész Marvel Filmes Univerzum (a 199999-es Föld) a Végtelen Kövekre épült.
Valójában a képregényes Végtelen Kövek hatalmai megegyeznek a filmes univerzumbeli Kövek hatalmával, ám mégis van két fő különbség köztük: a színükben és abban, hogy eredetileg kinél voltak, mielőtt Thanos megszerezte volna őket.
Valóság kő
Bor király rejtette el azután, hogy legyőzte a sötét tündék seregét. Jane Foster talált rá a kőre, majd miután Thor legyőzte Malekithet, Sif és Volstagg a Gyűjtőnek adta.
Szín: vörös
Más név: Éter
Tér kő
1942-ben Vörös Koponya próbálta rátenni a kezét a kőre, ám Amerika Kapitány ezt meghiúsította, és a kő a tengerbe süllyedt. Howard Stark találta meg, majd végül a kree Mar-Vellhez került, majd a Shieldhez. Onnan Lokinak sikerült ellopnia, de a Bosszúállók megszerezték a követ, Thor visszavitte Asgardba, ahonnan a Ragnarök idején Loki ismét ellopta.
Szín: világoskék
Más név: Tesseract
Erő/Hatalom kő
Több milliárd évvel ezelőtt az Égiek használták a követ, hogy ellenségeiket elpusztítsák, ám felismerve negatív hatalmát, elrejtették azt. A Morag bolygóról Űrlord lopta el, tőle pedig Ronan szerezte meg, ám a Galaxis Őrzői legyőzték a kree vádlót, és a követ átadták a Nova Hadtestnek.
Szín: lila
Más név: Gömb
Elme kő
Valószínűleg már Thanosnál volt, mert amikor Loki összecsapott a Bosszúállókkal, az ő jogarában volt ez a kő, amellyel a chitauri sereget irányította. A kő később Wolfgang von Strucker-hez, majd a Bosszúállókhoz, aztán Ultronhoz került. Ultron létre akart hozni egy új testet magának, amelyre ráhelyezte a követ, így született meg Vízió, akinek részévé vált a kő.
Szín: sárga
Idő kő
A Sanctum Sanctorumban volt megtalálható, Dr. Strange őrizte és viselte.
Szín: zöld
Más név: Agamotto Szeme
Lélek kő
Senki nem ismerte a helyzetét, csak Gamora. Amikor Vörös Koponya eltűnt a Tesseractnak köszönhetően, erre a Vormir bolygóra került, hogy a Lélek kő őrzője legyen. Csak úgy lehetett megszerezni a követ, ha olyan áldoz fel a kereső, amit igazán szeret.
Szín: narancssárga
Valójában minden leírás egy személyhez vezet, aki nem más, mint Thanos. Ugyanis a Végtelen Kesztyűt megszerezve, ő gyűjtötte össze az összes Végtelen Követ, majd a Végtelen Háború idején használta is azokat, és sikeresen kipusztította a létező univerzum teljes élőlényeinek a felét.
Jelenleg nincs arról hír, hogy az MFU-ban létezik-e több Végtelen kő.