Beavatkozás Nélküli Verzumok
Első megjelenés: Szenzációs Amazon I. #13. - 1990. március
Történet:
A beavatkozás nélküli verzumok olyan alternatív, lesüllyedt, feleslegessé vált világok, amelyeket ismeretlen lények a Tömörítő Tartályba zártak. Ezek az idegen világok össze-, egymáshoz nyomódtak, így könnyű egyikből a másikba átkerülni. Az utazás ezen realitások között Doktor Angstnak köszönhető, aki Patooti mágikus fegyverét használva letörölte a verzumok határait, és a Tömörítő Tartály fedele kinyílt, így a verzumok kilökődtek onnan. Az egyik Figyelő szemtanúja volt annak, ahogy egy fordított fekete lyuk keletkezik a Tömörítő szájánál, és egytől egyig az összes verzum az űrbe kerül.
Az első verzum 10 évvel a felszabadulás után került a Földre, a Vermont-hegység közelében. A verzum Wildmoon lelkész figyelmét keltette fel, majd hamarosan a világ egy része, egy kis ereje bele is szállt a lelkészbe, aki felfedezte, hogy hatalma van arra, hogy a bizonytalanságot kitörölje az emberekből. Úgy gondolta, hogy ez isteni ajándék, így követőket kezdett gyűjteni maga mellé.
Amazon éppen a közelben síelt, és gyanúsnak tartotta, hogy mindenki magabiztosan veti bele magát a mindennapjaiba. Hamarosan találkozott Wildmoon lelkésszel, akit sikeresen megszabadított a gonosz hatalomtól.
Amazon felfedezte a verzumot, ám segítségre volt szüksége, így Howard, a Kacsát hívta meg magához. Hamarosan a Halandzsaverzumban találták magukat.
Sajnos ez a világ hatással volt Amazon testére, a gamma-sugárzásra, így Jennifer kezdett egy szürkébb bőrszínt felvenni, ami azt jelentette, hogy a nő intelligenciája visszafejlődik. Howard félve nézte, ahogy a nő elbutul. Nem sokkal később mindketten kijutottak a Halandzsaverzumból, ám Jennifer még mindig nem nyerte vissza eredeti Hulkszínű bőrét, így Howard egy Hanner-hálóval takarta le a nőt, hogy ne legyen semmi probléma vele.
Időközben Dr. Angst megszökött a börtönből, és a verzumok keresésére indult régi bajtársaival.
Jenny hamarosan visszanyerte intelligenciáját, majd Howard és ő is meglepve tapasztalták, hogy egyre több verzum hullik le a Földre. Nem soká összecsaptak Dr. Angstal és csapatával, és szerencsésen összeszedték a verzumokat, amelyeket a gonoszok fel akartak használni terveikhez.
Azonban egy verzum Phillip Masters, azaz a Bábmester cellájában ért földet, a Ryker-szigeten. Bábmester elmenekült a verzum segítségével, ám azt az egyik őr hazavitte, és a Bábverzum végül kinyílt. Miközben Amazon az őrt védte a bíróságon (mivel a Bábverzumból előjövő hatalmas bábok igen nagy károkat okoztak a környékben), Louise Mason és a Szőke Fanton a területet vizsgálták, és meg is találták a verzumot. Elfogták Bábmestert, a verzumot bezárták, és minden az eredeti állapotába állt vissza.
Megjegyzések:
A készítők szerint a Beavatkozás Nélküli Verzumok olyan idegen világok és dimenziók összessége, amelyek határai más világok dimenziós határain belül vannak.
Nem tudni, hogy a történetben miért nem vettek részt a Fantasztikus Négyes, a Bosszúállók vagy az X-men csapatok tagjai.
A Beavatkozás Nélküli Verzumok
Halandzsaverzum: ezen világban a gravitáció magához húzza a verzumban lévő tárgyakat, amelyek legfőképp hatalmas szalámikból, kolbászokból, hússzeletekből, paradicsomból, zellerből és egyéb ételmaradékból állnak. Ezeket a tárgyakat démonok fogyasztják.
Öngyilkosverzum: ez a világ egy sziklás, hegyekkel tarkított terület, ahol állati humanoidok élnek, akik felnőtt korukat elérve a halálba vetik magukat, hogy utódaiknak legyen ételük a fejlődéshez.
Ne-Aggódj-Légy-Boldog-verzum (90313-as realitás): az egész realitást gombafelhők uralják, mert minden percben történik valamilyen robbanás, ám az itt élő emberek annyira optimisták, hogy az már halálos.
Unalmasverzum: Dr. Angst által létrehozott világ, amelyet Manhattan, Henderson, Nevada, el Segundo, Kalifornia, New Jersey és a Sqazzl bolygó darabjaiból gyúrt össze. Ebben a világban annyira sok toxikus hulladék van, amely képes az asgardi és olymposzi isteneket távol tartani.
Médiaverzum: ebben a világban olyan idegenek élnek, akiknek fején videókamera van, kezük helyén pedig mikrofonok. Mindegyikük felveszi mindenki más fajtársuk életét.
Önimádóverzum/Nárciszverzum: az itt élő emberek csak azért élnek, hogy tökéletes fizikai testalkatot érjenek el, ám balga módon zuhannak le sziklákról, és tigrisek martalékává válnak.
976-os verzum (90715-s realitás): ebben a világban lebegő aszteroidák vannak, amelyeket telefonkábelek kötnek össze egymással. Minden aszteroidán nők és férfiak élnek, akik önmagukat hirdetik neonreklámokkal.
Noriega-verzum (9075-s realitás): ebben a realitásban olyan emberek élnek, akiknek mindegyike Manuel Noriegára hasonlít.
Bábverzum: itt emberek és óriási méretű bábok élnek egymás mellett. Ezt a világot a Világvédelmi Hálózat védi, azaz ez az a csoport, amely megakadályozza, hogy a bábok fellázadjanak és az emberek ellen forduljanak.
Limlom-verzum (5709-es realitás): ezt a világot bevásárlóközpontok uralják, amelyek a magas épületekben vertek tanyát, és hatalmas cégérekkel jelzik, hogy kinek melyik az épülete. Ám a földszintet, az utcákat szemét borítja, és az emberek ezen hatalmas mennyiségű szemét között élnek.