A Fekete Esemény
Realitás: 148611-es Föld
Helyszín: Pittsburgh - Pennsylvania
A Fekete Esemény, mint ahogy a helyszín is mutatja, Pittsburgh-höz és a környező településekhez és azok pusztulásához kapcsolódik.
Az eltörlés előtti órákban Kenneth Connell, aki a Csillagsáv erőt hordozta magában, részt vett egy képregény konferencián, mivel úgy gondolta, hogy szuperhősi gondolatait, tapasztalatait csak itt tudja igazán elmesélni. Nem sokkal érkezése után találkozott az Öregemberrel, aki egy régi nemezise volt, és összecsapásuk több száz áldozatot követelt.
A harcban Ken folyamatosan olvasott az Öregember gondolataiban, és rájött, hogy a több száz éves férfi is birtokában volt régebben a Csillagsáv erőnek, amitől aztán megőrült.
Jó pár órás küzdelem után Ken úgy döntött, hogy megszabadul az erejétől, és így befejezi hősi karrierjét, mert nem akar arra a sorsa jutni, mint ahol az Öregember tart. Azt tervezte, hogy majd a Holdra megy, és az energiát ott engedi szabadjára magából, azonban a bökkenő az volt, hogy ott magára marad, és segítségre nem számíthat, hogy visszakerüljön a Földre. Nem sok lehetősége maradt, így szabadjára engedte az erőket a Föld légkörén belül, ami hatalmas, mégis hangtalan robbanáshoz vezetett, és ezt még a paranormális lény, a Tanú sem tudta megakadályozni, aki titokban figyelte a történéseket.
A robbanás december 22.-én, kora este, 18 óra 6 perckor történt, amikor is Pittsburgh és környéke egy hatalmas kráterré változott.
Később a Fekete Eseményt Pittsburgh Effektusnak is elnevezik.